2012. október 14., vasárnap

értelem és érzelem

Van nekem az az elvem, amit előszeretettel hangoztatok is, hogy az óvodás korú gyermek(eim)nek éppen elég inger/sport/különóra -ha létezik- az óvoda szervezésében zajló elfoglaltságok bármelyike. Ráérnek még a különórákkal, hadd legyenek gyerekek, a legfontosabb dolguk most a játék, és annak segítségével a szocializáció, a társadalomba való beilleszkedés elsajátítása. A lehető leggyerekközpontúbban, leglazábban és a legjátékosabb formában.

A mi ovinkban pár hete egy alapítvány jóvoltából működik az ovisfoci, amit azért is támogatok oly lelkesen, mert kényelmes, mert heti egyszer, csütörtökönként, délutáni alvás után történik. És mert nem kötelező. És mert a szülőknek kötelezően NEM szabad részt venni rajta. 
Az első alkalommal például az én labdaérzékeny balkezes-ballábas lányom, egészen egyszerűen nem volt hajlandó beállni, inkább külső megfigyelőként hintázott. A második alkalommal pedig Hunor lelkibe gyalogolt bele valaki vagy valami és inkább homokvárat épített lelkesen. 

Másik opció lehet a szerda délelőttönkénti úszásoktatás a Leányfalui Strandon, csak a mi kis létszámú csapatunknak. Szintén ovisszervezés, buszozásos élménydömping az aprótalpúak számára. Hunor nagyobb cimborái járnak, ő talán majd tavasztól, bár állítja, ő már jól úszik, mert Roland barátja szárazon rég megtanította. Szerintem értelmetlen lenne még neki a kb 110 centijével az életéért küzdenie az egy méteres vízben. 

Idáig az értelem. 

Nyílt nap volt ma a Nagyok egyik óvodástársa szüleinek a lovasiskolájában. Kevesen tudják, de bő 10 évvel ezelőtt szerelembe estem egy csapatépítős hétvégén a Töki lovardában. Aztán végigszerettem Csömört és Tököt, majd végül kikötöttem a lovakat annyira nem kedvelő lódoktoromnál és a szerelmem -mint ma kiderült- hamu alatt izzó parázzsá vált.

És innenstől következik az érzelem.

Hunor mindig is ösztönösen vonzódott a lovakhoz, ma sem félt még a legnagyobb lovon sem, Kismici sokáig csak méricskélte őket, majd cukkernyúl módon felült a pónikra, melyek tetszettek ugyan neki, de asszem a szerelmes mivoltát -legalábbis, ami a lovakat illeti- nem tőlem örökölte.


Majd családi tanácsunk úgy dönték, hogy jövő héttől kezdődően anya-fia programként lovagolni fogunk járni. Asszem, jóval izgatottabb vagyok, mint Hunor...

10 megjegyzés:

Nagygyörgy Éva írta...

Az egy nagyon jó program :) Már az anya-fia lovaglás. Ha végre megtanulok, mi is együtt fogjuk művelni.

mbal írta...

:) de jó!
Nálunk van külön program Emma kérésére. Ő tavaly néptáncra járt és úszni. Egész nyáron hiányolta, kérdezgette mikor mehet már. (bár nyáron úszó táborban is volt 2x1 hetet). A lovakat is imádja ;)

anyus írta...

Hű, majd mehetünk együtt terepre :)

cucka írta...

Anyus, a tereptől úgy érzem, még messze állok. Egyelőre bizsergek és nagyon várom a szombatot. (nyehehe, meg a futószáras körbesétáltatásomat. :) )
Mbal, Hunor sztem sokkal később érő, mint a vele egykorú társai. Valahogy semmi sem vonzza vagy köti le hosszabb időre. 10-15 percekre foglalkoztatható, legalábbis itthon. Az oviban ódákat zengenek türelméről. (pl anyák napi gyöngyfűzés, amikor órákon át fűzögette a karkötőmet és a nyakláncomat). Az első fociedzése után is azt mesélte, hogy borzasztóan fárasztó volt. :D

Kendemami, sztem ti hamarabb fogtok odáig eljutni. :)

Erika írta...

Nagyon jó program ez a lovaglás, Én is mennék, ha tehetném. :) Egészen más ez, mint egy angol különóra, mondjuk - bár azzal sem lenne bajom :) (Érdekes, Réka is váltig állítja, hogy ő tud úszni. :)

CraftRoom írta...

Szerintem ez a különóra dolog-elv addig működik, míg a gyerek maga nem kéri. Ráerőltetni így sem, úgy sem szabad, de ha ő szeretne, abból csak előny származik mindenkinek. Nálunk ilyen a tánc pont. :) Mint nektek a lovaglás.

(Egyébként tegnap Meli azzal állt elő, hogy szeretne angolra meg hittanra is járni.... :o )

cucka írta...

Szőli, igen, én is így gondolom. :)

és tényleg, hittan is van, de én ezt annyira nem nevezném hittannak, nem imádságokat vagy bibliatörténetet tanulnak, hanem beszélgetnek a szeretetről meg a tiszteletről. (és az nálunk hétfőn van, szintén oviidőben, alvás után)

Poppy, durván számolja Hunor a napokat szombatig. :) én meg nagyon örülök, mert a mi kettősünk amúgy is el volt hanyagolva az utóbbi időben és így jópár órát tölthetünk együtt és csinálhatjuk azt, amit mindketten szeretünk. :)

anyus írta...

Velünk jár a nagylányom is. Elég ciki, mert ugye én régen évekig lovagoltam, ő meg tavalyelőtt pár hónapig, és sokkal jobban ül rajta... Lassan szégyellni fogja a béna anyját :)

Bea írta...

Szuper lesz:) Jó, hogy Hunor is ilyen lelkes:) Látod, így vagyunk mi is az úszással, Máté tök szeret járni, ugyanígy számolja mikor megyünk legközelebb. Hogy is mondhatnám neki, hogy ne járjon....
Én is szívesen járnék lovagolni, de az már végképp nem fér bele:)

Nani írta...

Nagyon szuper lesz az anya-fia lovaglás! Az anya-fia kettesben töltött idő miatt is, meg hát az imádnivaló pacik miatt is! Hajrá!

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator