2013. március 14., csütörtök

A kommunikációról

A pár napos kényszerpihenő alatt történt, -mely a Legényeink orrszívásáról és köhögéscsillapításáról szólt, és igen, Mici kisasszony, az ájronlány, ezalatt végig óvodába járt és nem átállotta minden nap Huncos orra alá dörgölni, hogy a bentléte alatt ő bizony csak és kizárólag Huncos barátaival játszik-, hogy egy délelőttön a zuhany alatt állva, samponnal a fejemen hallom, hogy Bigi neheztel valamiért. Huncos mellettem teszveszel lelkesen és kérdez, percenként 42 darabot, melyekre szinte választ sem vár, így megkérem, nézzen már rá lesz szíves kisöccsére.

Hunor kötelességtudóan kimegy, hallom, hogy megkérdezi mi a baj Zsiga, mire Zsiga még jobban zsörtölődik, majd befut a kiskopaszom emígyen:

- Anya, ne foglalkozz a Zsigával, nincs semmi baja! Ő így kommunikál a világgal.

Én meg még így se, de tessen ezt most elnézni nekem. (mert az elmúlt hetek alatt is történtek ám dógok, Bigi -kis rásegítéssel ugyan, de-, köszöni szépen, lemondott az anyjáról és annak tejiről, 12 fogú lett, születtek kiskecskék meg nagy döntések is)

Lelkiismereti posztomat olvashattátok. Önmagam megnyugtatása végett született.

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

De jó hallani rólatok végre:)
Zugolvasó lennék amúgy
hajni

motymoty írta...

:D Szegény világ.

julcsi írta...

Nagyon várlak vissza!!!♥

Bogi írta...

ez nagyon tetszett :)

Névtelen írta...

sellőlány: Hé Cucc, lassan elgazosodik a blogod, gyere gyomlálni! ;-)

julcsi írta...

Hiányoztok!!!♥

sellőlány írta...

Igen, nekem is! Csak annyit irj, hogy minden ok... pls. Puszi

marcsika írta...

nem ér -szó nélkül- cserben hagyni azokat, akik évek óta követik figyelemmel gyönyörű családod,(kecskékkel macskákkal egyetemben) tanyalájfi életét :-)

jakkkat írta...

Már elvonási tüneteim vannak!!! :O Kérlek írj, hogy legalább minden rendben van veletek, és remélem nem szeretnéd abbahagyni az írást! Szomorú lennék nagyon. :(

Eszter írta...

Nekem is hiányzik a mindig jobbkedvre derítő humorod :)

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator