Helló Duna...
... üdv a kertben/udvarunkban:
Szerencsénk volt, a házat nem érte el. A gyerekek -mint mindenben- most is meglátták, megélték a csodát.
Azt hiszem, nekünk felnőtteknek is sikerült egy szeletkét megérezni belőle. Szurmai János gondolatait kölcsönözném, aki jelenlévőként tökéletesen szavakba öntötte a lényeget, a megélt pillanatot:
Ünnep - a bajban.
Aludtam rá egyet, hogy biztosan meg tudjam fogalmazni, mit láttam az árvízben dolgozó embereken.
Boldogok – a baj kellős közepén.
Igenis boldogok: a középkorú hölgy, aki hét közben unott arccal veszi át a hivatalban a papírokat, most a szakadó záporban sem hagyja abba a zsákok pakolását; az eladó, aki pontosan hatkor akkor is lehúzza a rolót a kisboltban, ha pár elkésett vevő futva érkezik a busztól, most nyakig sárosan cipekedik, a szabadnapjain; a legendásan kelletlen autószerelő a legnagyobb zsákokat veszi a vállára.
Cipekedés közben félmeztelen férfiak évődnek az asszonyokkal, akik kacagva válaszolnak nekik. Vadidegen emberek szólnak egymáshoz a legnagyobb közvetlenséggel, bizalommal és figyelmességgel...
...aztán késő este, a sötétben kis csapatokban indulnak hazafelé, fáradtan, vizesen, mocskosan és szakadtan. Nem várnak köszönetet sem. Eltölti őket egyfajta csendes elégedettség.
Csak tér kell az embereknek: igazi, valóságos feladat. Alkalom, hogy megmutathassák, mi mindenre képesek igazán.
Ezt is az árvíz hozta: a lehetőséget, hogy olyannak láthassuk egy időre magunkat, amilyenek mindig is szerettünk volna lenni.
Aludtam rá egyet, hogy biztosan meg tudjam fogalmazni, mit láttam az árvízben dolgozó embereken.
Boldogok – a baj kellős közepén.
Igenis boldogok: a középkorú hölgy, aki hét közben unott arccal veszi át a hivatalban a papírokat, most a szakadó záporban sem hagyja abba a zsákok pakolását; az eladó, aki pontosan hatkor akkor is lehúzza a rolót a kisboltban, ha pár elkésett vevő futva érkezik a busztól, most nyakig sárosan cipekedik, a szabadnapjain; a legendásan kelletlen autószerelő a legnagyobb zsákokat veszi a vállára.
Cipekedés közben félmeztelen férfiak évődnek az asszonyokkal, akik kacagva válaszolnak nekik. Vadidegen emberek szólnak egymáshoz a legnagyobb közvetlenséggel, bizalommal és figyelmességgel...
...aztán késő este, a sötétben kis csapatokban indulnak hazafelé, fáradtan, vizesen, mocskosan és szakadtan. Nem várnak köszönetet sem. Eltölti őket egyfajta csendes elégedettség.
Csak tér kell az embereknek: igazi, valóságos feladat. Alkalom, hogy megmutathassák, mi mindenre képesek igazán.
Ezt is az árvíz hozta: a lehetőséget, hogy olyannak láthassuk egy időre magunkat, amilyenek mindig is szerettünk volna lenni.
6 megjegyzés:
Ne haragudj, csak zugolvasó vagyok ... de az rendszeresen. :) Nem szoktam kommentelni, de ezt most muszáj. Ezt te láttad?
http://www.2perc.hu/arvizkodas-az-instagramon/
Ismerős az egyik kép? :)
Köszi és örülök, hogy ittvagy! :)
Igen láttam a linket egy barátnőm küldte át, aztán egy másik még kettő forráslelőhellyel ajándékozott meg: http://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2013/06/09/fiuk-a-gaton-arviz-2013
és http://publius.blog.hu/2013/06/10/nagy_arvizi_elszamoltatas?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_06_11&utm_campaign=index
Asszem, tényleg jól sikerült kép lett. ;)
Köszi!
Nem semmi hírnevet futnak be a gyerekeid. :) Mondjuk nem csodálom! ;)
sellő: Hát ez jó közel volt! A szomszédot viszont jól telibe kapta! Biztos élménydús napokon vagytok túl... és igen, másképp nem is lehet... a jót kell keresni minden rosszban. Örülök, hogy megvagytok és köszi az updatet!
Sokat gondoltam rátok...♥
én is sokat gondoltam. és jó ez az idézet tényleg, ezt éreztük mi is kicsit.
Megjegyzés küldése