Édes a pihenés

... ha apró és körültekintően gondos kezek rodzsaszín, szigorúan cicás takaróval is betakarják, párnán fekvő, délutáni sziesztára megfáradt Natasánkat. 

nemértem

Érezhetően másabb most ez a szoptatás.

Ha első gyerekes, paraanyu lennék, rosszabb esetben, már napok óta a védőnői/gyermekorvosi szolgálat lépcsőjén ücsörögve, zokogva szorongatnám keblemhez éheztetett féltett magzatom. Jobb esetben onlájn lógnék valamely szoptatási tanácsadó szavain és észnélkül rendelném meg a csodateákat/tablettákat a világhálóról. Ehelyett napok óta igyekszem nem tudomásul venni, és sokkal kevesebbet foglalkozni vele, mint azt a lelkem igényelné. (azaz, igenis, nagyon is, magamba tudnék zuhanni, ha jobban belegondolnék abba, hogy Bigi alig múlt 9 hónapos, a tesók meg éppen dupla ennyi ideig élvezhették összebújásos szimbiózisaink... és akár még az is benne lehet, hogy talán most utoljára élhetem ezt át ebben az életemben...) 

Zsigu egyik napról a másikra lett befogadó az ételek ügyében, túl azon, hogy továbbra is szereti maga felcsippenteni és elnyammogni a darabos zöldségeket, gyümölcsöket, kekszeket, kalácsokat, egyre szívesebben veszi, ha ebédre-vacsorára, enyhén darabos miételünket kanalazgatok a szájába. (tegnap este élvezhette első -és finoman fogalmazva is- kissé naturálisra sikeredett töltöttpaprikámat, ebédre pedig az előző napról maradt rizses marhának örült teliszájjal, és fogyasztott belőle egy nagytányérnyi emberes adagot) 

Az esti jóéjt szoptatásnál jöttem rá a titokra. Valahogy lelassult/elmúlt a tejleadó reflexem. (persze tudom, hogy egy idő után ezt már nem érzi erősen az ember lánya, de azt viszont látom, hogy csak szív-szív és nincs mit nyelnie). Hosszú perceken át szívja a kisember, egy ideig türelmesen vár, majd beleun és nagyon megmérgelődik. Ha mindez éjjel-sötétben történik, kivár. De ha nappal... akkor hat ökörrel sem tudom további szoptatásra ösztönözni.... egyre jobban begurul, és előfordul olyan is, hogy dühében rágja-csűri-csavarja-püföli az étketnemadó tárolókat. (nemjó érzés)

Tudom, hogy egy viszonylag nehéz periódust élünk most meg. A reggeli torkomban fojtogató gombóc is csak nagysokára múlik el napközben. Sokadik hete minden itthoni teendő csak rám nehezedik... egyedül vagyok, a gyerekek, a háztartás, a munkám, az állatok, a kert és most a házfelújítás is a nyakamba szakadt annak összes csudálatos terhével... egyedül gondoskodom a bevásárlásokról, az állatok ellátásáról, a táplálékai(n)k beszerzéséről... nincs hétvége, nincs ünnepnap, nincs szabadnap... a reggel 5-6 között induló napok és az éjfél után lezárulók sem segítik elő a békés tejtermelést...

Bigi válaszul minderre sztrájkkal jelez. Én pedig mégiscsak  szeretném valahogy menteni a menthetőt...

mici, az örök idealista-racionalista

Mici alapvetően nem édesszájú, ha mégis fogyaszt valami nassolni-valót, az általában Hunor miatt van, akit feltételek nélkül majmol. 

Ma reggel kicsit tovább fogvatartott az ágy, (túljó könyvet olvasok) így lemaradtam a reggeli csúcsról. Huncnak egészen egyszerűen szüksége van a napindító édességcsomagjára. Túl a kecsketejes kakaóján, néha elmajszol egy túrórudit, apróbb csokit. (gondolok itt egy-egy hűtőben felejtett csokimikulásra- illetve csokinyúlra vagy annak apróbb törmelékére). Placebo elven működik elsőszülöttem, pár morzsával is beéri, a hangsúly a jelenléten van. 

Ezen a napon sem történhetett ez másképp, de mivel apjuk stafétabot-átadáskor félig kapubanlógó volt már, a kicsik körbe-zsizsegtek, éppcsak egy hitvesi csókra futotta, még a használati utasításuk rám vonatkozó adatai sem érkeztek meg hozzám.(szerencse, hoyg beszélnek már)

A nagyok javában a munkásokkal dolgoztak az udvaron (szigetelés projekt ON), amikor egyzsercsak mellém somfordált Kismici, hogy kérek szalonnát. Éhes vagy, kiccsibe? kockázzak fel katonákat? neeeem! kérek szalonnááááát!!! majd mikor már egyre ingerültebben kántálta a mantráját, kértem jöjjön be, mutassa meg mit szeretne.

Bejött. Megmutatta. Karácsonyról hűtőben lapuló szaloncukrot kért. 

Azóta módosította kérelmét szalonna cukorra.  És továbbra sem eszi meg. De az illúzió. Az megmaradt.

mindenmás

Délután két óra. Bigi még nem aludt egy szemhunyásnyit sem reggel 6 óta. Nem nyüsszög, látszólagosan nem fáradt, ellenben már túl van a számítógépasztal alsó fiókjának komplett kipakolásán (ide értve a féligkész kötött boleróm fonalának kötőtűről való kiszabadítását is), valamint a nappali alsó könyvespolcainak a lerámolásán. Közelebbi kontaktba lépett az írott sajtóval is, szájon át sajátította el például egy főzőmagazin címlapján szereplő könnyed nyári desszert elkészítésének a technikáját is. 

Az ajtókat csukni kell ismét (kikommenderkedik a teraszra egyetlen pillanat alatt), kedvencei neki is a koszos utcai cipőtalpak megszerzése és azok bőnyállal való tisztogatása. Lakterünk újra csatatér, és a nagyok felháborodottan tiltakoznak a rendrakás ellen, dehisz Zsiga pakolt szét! és tényleg.

Mozgásfejlődés, én így szeretlek! (avagy Segítség, méhemből szakajtott újabb magzatom is szimbiózishatár-tépkedővé vált)

fogasbigi in eksön

Csilliék látogatásakor bukkant ki Biggernyúl harmadik gyöngyszeme, és mire odáig jutottam volna, hogy megemlíthessem itt, már követte is őt a mai nappal a negyedik. Lapátfogú kiscápánk lett, az alsó kettője még mindig apró, hegyes és hullámos, a fölsők simák és szélesek. 

Az éjszakákra nem panaszkodom, Simulékony Biggernyúl ugyan éber és nemalszik, de teszi mindezt csöndben gügyögve, birizgálva valamit a kezibe, esetleg piszkálgatva a melltartóm címkéjét. (a családi legendárium szerint én éppen ilyen tündérbogyó voltam). Szóval éppenséggel lehet(ne) mellette aludni.
Aztán meg pénteken úgy döntött, felhagy a nindzsagurulós közlekedésével, kipróbálja a laposkúszást, csudásan megy neki, hiszen az ereje már megvan hozzá. És most már a két nagylábujján alakul a bőre kiképzése is: bőrhiány formájában. Helyenként már mászás-kezdeményezései is vannak, cukorborsó, ahogy az ébredései után kicaplat a hálószobából sikkantgatva közénk. 

Hétvégén böcsülettel kivettük a részünket a visegrádi forgatagból, sosem gondoltam volna, de éppen Bigger volt a gyenge láncszemünk, elődeivel ellentétben az ágyúdörgésekkel egybekötött lövöldözéses lovagi tornáktól ő vigasztalhatatlan sírógörcsöt kapott. Így programunkat alaposan meglőve, távoztunk a helyszínről. (no nem, mintha a nagyok hazaérkezésünk után éppen kettő perccel -este 10-kor-, már nem úgy durmoltak volna, akár a kisangyalok...)

És azt hiszem, a nagy melegek hatására, kezdek olyan kevés lenni Legkisebbünknek, (mint cuckának a beígért hűs eső, höhö), hogy miután ebédre kiürítette mindkét mobil tejeszacskóját, üvöltve követelt még, így nem tehettem mást, mint megkínáltam 150 milli langyított kecsketejjel, amiből egyszuszra felhajtott 130-at. Hát kérem, így jár az, aki nem hajlandó továbbra sem szilárd étket magához venni! (azaz helyesbítenék: tegnap megevett egy marék főtt kukoricát, ami mára teljes egészében távozott belőle az alvégeken...) És vizet is iszik. (40-50 milliket alkalmanként, mégsem tiszta apja)

egy nagytalálkozás margójára

egy kupac kopasz kukac

napielsők

Hunornak sikerült megkapnia élete első cserdítős sallerét, amire nem vagyok büszke, hirtelen zsigeri méregből és kétségbeesésből született. Kisbence nálunk vendégeskedett és elsőszülött szememfénye a találkozásaikkor lemegy kutyába és idétlenebbnél idétlenebb produkciókkal bírja nevetésre (egészen pontosan saját magából csinál hülyét, ahhoz, hogy kiröhögje. így szórakoztat. tudom, van még mit csiszolnunk.). Úgy tűnik, az összes bevethető eleséseit előadta már, így nem maradt egyéb hátra, mint Bigi csesztetése. Éppen abban a pillanatban léptem be a szobába, amikor Hunc Bigit lábra állította, majd elengedte, Biggernyúl meg engedve a fizika törvényeinek, hatalmasat zakózott a nappali kövén... szerencsére nagybaj nem lett, Bigi is ütésálló. 

Azóta egyszer felült (majd ismét eldőlt, mint egy krumpliszsák), később pedig sípolókacsa vigyorgással kérésünkre búcsút integetett az apjának. (biztos sokkot kapott... )

és ez volt a blogsptos 200. bejegyzésem. eztseígyképzeltem. 

minden relatív

Kevés viccesebb dolog van annál, amikor kizárod magad a házból és a két méter körüli magasságú kőkerítésen kell átvetődnöd fényes nappal buszérkezéskor. (legalább nem miniszoknyában)

Ennél már csak az lehet viccesebb, ha beletörik a kulcs a melegtől bedagadt/megvetemedett (mittoménmicsinált) kapuba és a szakemberek közel négy órája bűvészkednek vele. 

Még az is lehet, hogy ma éjjel őrkutyává válok és a kapu elé kifliződöm.

kétszer kilenc

Ez a kedvenc szójátékom, a 9-es hófordulók kapcsán szokott eszembe jutni. Merthogy 9 hónapot töltöttek odabent a gyermekeim és éppen 9 hónapja voltak végre hajlandóak kibújni és napvilágot látni.

Bigi nem sokat változott, bár a hófordulója tiszteletére kicsit rágörcsölt a teljesítményekre. Szabadon kószál, bekolbászolja a környékét, és ő az első naturalista virágföld-kedvelő és evő gyermekem is. Pár napja már mászáskezdeményeket is mutat, emelgeti a pelenkás testrészét, és lábujjheggyel előre löki magát. Beszédfejlődése példátlan, valószínűleg béka lehetett előző életében, ugyanis, ha kerek a világ, egy egyszerű "kvak"-kal jelzi. Sűrűn kvak-kvakkol. De hát mi gondja is lehetne, amikor minden vegetatív igénye ki van elégítve és a nap 24 órájában -olykor túlságosan is- gondoskodó tesók veszik körül?!
Napirendjére leginkább a besimuló jelző illene. A nagyok harsánykodásától zeng a ház, így reggel annak ellenére, hogy ő még szívesen aludna, mégis ébrednie kell 7 és 8 között. Szerencsére csak pár percet vesz igénybe a nagyok reggeli kakaójának elfogyasztása, s amíg én elsőkávézom, ők már túl is lendülnek a reggeli macikon, s már mehetünk fejni-állatozni. Mire mindenkit megetettünk-megitattunk, hipp-hopp már 10 óra is elmúlt, általában ekkorra ébred a kiskirályfink igaziból. Játék a nagyokkal, közben kis házimunka nekem, láb alatt ők, aztán ebéd és csöndes pihenő. Hunor 3-ból egyszer ha hajlandó aludni, de korrumpálható a csöndbenmaradásért. Kismici másfél-kétórásat durmol, Bigi szintén. (én húszperces csodatevőset). Míg ők alszanak, ismét állatos körözöm egyet, ha kell dolgozom is, hogy mire apránként felébrednek, már készen állhassak a délutáni játszótér körre. 7-8-ig kinn vagyunk, nagyok élvezik, Bigi pokrócon folytatja a természettudományos ismeretek elsajátítását. (ma pl szotyihéjat kóstolgatott a játszótéri homokban, innen is csókoltatom a dekkeket és szotyihéjakat lazán homokozóba suvasztó szuperanyukákat). Bigi általában már hazafelé jövet eldurmol a babakocsiban, pedig igazán nem lakunk messze a tértől. Még az esti nagykádas triumvirátus fürdetés előtt a nagyokkal bezárjuk-ellátjuk az állatokat, aztán vacsora, majd Bigit megszoptatom és már alszik is. Újabban kihagyja az éjfeles langymeleget, helyette hajnal 2-3-ig pilled és onannstól óránként pótolja be a ki- illetve a lemaradását.
(Hunor 9-10 között önként elvonul, Kismici általában 10 utánig kóvályog, hoyg aztán vagy behulljon az apja helyére vagy bekússzon a saját ágyába. )

Csillagszemű tonhalaspizza-csücsökrágó

Tápláléka 95 százaléka még mindig az anyatej, egyetlen étkezést sem váltottunk még ki másfélével. Azt gondolom, vele szintén az igény szerinti hozzátáplálás elveit fogjuk követni, akárcsak anno Micivel. Kezdeti pépesített fuldoklásai azonnal megszűnnek, ha ő csippentheti-forgathatja-ízlelgetheti a pogácsákat, kenyércsücsköket, puffasztott micsodákat. De szívesen kóstolgat gyümölcsöt is, kedvence az alma, egy szeletkével hosszú perceken át el tud szórakozni.
Továbbra is kétfogú, nyóc és fél kiló, 80-as ruhákat hordó, fodroscombú mosolygombóc-féleség. Bújós és nyugodt, elégedett és harmonikus, finom tapintású és puhán simogató. Hogy hogyan csinálja ebben a diliházban? örök titka marad. 

vidámabban

A  sziesztával gazdagon tarkított hétköznapok:

és a művész úr, aki alvás idejében is alkot (itt éppen házikót napocskával):