2011. július 28., csütörtök

Együtt sírunk-együtt nevetünk, avagy a mackótéma újragondolva

Pár napja említettem, hogy az utolsó szabadjára eresztett medvecsapat nem aratott osztatlan sikert amúgy is megbolydult lelkiállapotomban. Tudom, türelmetlenebb voltam, mint általában. És azt is tudom, hogy ha mégannyira is erős és stramm lánynak is tűnik a Kismici, attól még a mi lányunk, aki pontosan ugyanolyan érzékeny és szenzitív jelenség. Akárcsak a szülei. 
A józan paraszti eszem ellenére, sikerült saját magam kialakítanom a mi kettőnk ördögi körét. Mici ugyanis elkezdte visszatartani a macijait. Előbb csak 1-2 napra, amit -randa dolog ugyan részemről, de- annyira nem is bántam, kicsit telítődtem az önmagam nyavalyáival és a talpigszaros gyerek összképpel, majd most már közel egy hete nem jöttek a mackók. Este odáig jutottunk, hogy zokogva kiabálta a fürdőkádban, hogy kaka, kicsit ki is bukkant a mackó feje, de Mici kisasszony mégsem engedte szabadon őket. Volt itt sírás-rívás az ölemben, nyugtatgatás, átbeszélése a történetnek, vacsorára oldalszalonna a csusszanósság érdekében és interaktív esti mese a kakatündérekről és Kula bácsiról, akit majd együtt indítunk el a nagy útra.


Mindeközben pedig a bűntudat vasmarokkal szorongatta a torkomat. Hiszen minderről csakis én tehettem. Nekem nem volt türelmem, én voltam nyers a kislányomhoz, aki csak a maga ösztöneire hallgatva meg szeretett volna szabadulni a pelenkájától. Mert hol van az az apró kellemetlenség, ahhoz a fájdalomhoz és lelki teherhez képest, amit a lányom napok óta átél és amit én meggondolatlanul a nyakába akasztottam?

Ma reggel ismét elvonult a hálónkba, hogy aztán fájdalmasan sírva hívja az apját. Azt kell, hogy mondjam, szerencsés, hogy van orvos a családban. A másikfelem ugyanis masszírozgatott meg nyugtatgatott, meg ölelgetett, de aztán látta, hogy ebben a formában nem jutnak előrébb, így kért egy kupica olajat és a kezébe vette a dolgok irányítását: kikaparta a mellvédeket, helyt adva ezáltal a tüzérségi mackóknak, amik perceken belül meg is érkeztek. (aszonta tiszta rendelős filingje volt így korareggel a szabadságolása ellenére)
Persze, dicsértünk és ölelgettünk és babát helyeztünk kilátásba a további spontán érkező  mackókért, és még Hunor is azért drukkolt simogatva kishúga könnyáztatta arcát, hogy Micike nyomjon, mert akkor ő is kap egy kisautót (ezt honnan szedte?). Bár ő szívesen átvállalta volna akár a mackózó szerepét is, mindent a cél érdekében. 

Nem hiszem, hogy itt lenne a pont és hogy mostantól a medvék naprakészen sínen érkeznének. (bár nagyon szeretnék hinni ebben). Egyet ellenben megtanultam: a saját frusztrációimat csodásan át tudom telepíteni a gyermekeimbe. És ezzel nem árt nagyon óvatosan bánni...

10 megjegyzés:

Dalma írta...

azt szeretem benned a legjobban, hogy be tudod ismerni ha hibáztál, és nem görgeted tovább a lavinát.

Dius írta...

Mondd csak, kedves, hány olyat tudsz mutatni így kapásból, aki azt a helyzetet akkor jobban tudta volna kezelni????
Én bevállalom, hogy még ennyire sem tudtam volna toleráns lenni, mint amennyire Te voltál.
És oké, ez nem mentegetés, vagy bármi... de hisszük (Te is), hogy semmi sem történik véletlenül.. mi van akkor, ha mindez kellett ahhoz, hogy ezt az oldalát is megismerd kiskirálynődnek? (mármint a sebezhetőségét, érzékenységét)
Remélem jól érted, mire gondolok ezzel.. se nem kioktatásnak szánom, se nem kritikának.. :)
A kép pedig gyönyörűűű :)

maze írta...

http://www.youtube.com/watch?v=FBe1KgrRYmU

állítólag ina may gaskin unokájának ezután a videó után nem volt többé ilyen problémája ;)
(és nálunk is bevált)

kikocs írta...

Ne vádold magad! Végigcsináltunk mi is egy jókora kakimizériát, egy-két hónapig is eltartott, jópár "szülést" csináltunk végig együtt sírva, kipróbáltunk minden csodaszert, szóval veled vagyok. Nekünk a babák kakiltatása segített. Gyurmakakik a játékbilikben, minden rendű és rangú állat és baba és autó és játék lépten nyomon kakilt.

maze írta...

ja igen: ugrálás és gyurmázás is segít :) hajrá!

gneke írta...

Szia Cucka! Adrikával fordult nálunk hasonló elő, mondhatni hozta a tankönyvi formát (mér'ne ebben...). 2 éves múlt, októberben kezdődtek a gondok, mi a sebészeten kötöttünk ki. Szerencsés nagymamai tanácsra nem gyógyszeres megoldáshoz folyamodtunk, viszont a sebész a beöntést javasolta. Hát..netuddmeg. Féléven át majdnem naponta. A tankönyvi példa: 2-4 éves kor közötti gyermekekre jellemző, és a szobatisztasághoz kötődik, akár féléven át is eltarthat. Nálunk az vált be, hogy lenmagot áztattunk joghurtba és azt enni (hozzáteszem irtó rossz étvágyú, válogatós volt és a mai napig is az) és persze a sok-sok folyadék. Magától meggyógyult. De az ellenségemnek sem kívánom azt a félévet.
Ne hibáztasd mindig magad, mindent magadra vállalsz, amiről nem is biztos hogy tehetsz! Tessen már magabiztos lenni majdnemháromgyerekes anyuka;)Irgum-birgum :-)

cucka írta...

Nagyon szépen köszönöm a rengeteg ötletet és a biztató szavakat. Ide be is szúrok egy kapott linket, hátha másnak is hasznos lehet, a kakikönyv onlájn verzióját: http://plastik.hu/media/kakikonyv.pdf , amiben az a legszebb, hogy nagyjából a könyvben leírtak zajlottak este minálunk, még az uccsó kakidal is megszületett a mókuska dallamára, hogyaszongya: "kakika, kakika felmászott a fára, ráesett-ráesett a wc deszkára, Kula bácsi, mi lesz most veled? hosszú az út míg végre hazamehetsz" és ennek különböző változatai (jézusom, ha ezt valaki nekem hónapokkal ezelőtt mondja, vinnyogva szemberöhögöm :D).
Úgy gondolom, azért érzem magam felelősnek az egész történet miatt, mert napra pontosan tudom kötni a visszatartást az én kiborulásomhoz. Ezidáig sosem volt ilyen jellegű probléma, az étkezésén semmit sem változtattunk, sőt a napi kettő vidáman és menetrend szerint érkezett. Túl leszünk ezen is, mint minden máson. Apró figyelmeztetések teszik még árnyaltabbá a képet. Valóban egy új, érzékeny arcát ismertem meg Kismicinek, amit nagyon jól elrejt a vadsága- az ereje mögé. és ami nagyon is ott van és nagyon is kell foglalkozni vele.

Dius írta...

A kakikönyv nekem is beugrott este (csak hogy tudd, más se normálisabb nálad: épp vacsora közben). Éééés egészen eddig észben tartottam, hogy megírom neked (mikre nem képes a magne b6). Tudom, hogy hamarosan ez is egy emlék marad, egy jó emlék azon a falon, ahol azokat a dolgokat gyűjtöd, amiket sikeresen legyőztél. :)

Hold-AnyuCica/WS írta...

Tudod, ez a kép annyira őszinte és megható, hogy elbőgtem magam.
A témához MÉG nem tudok hozzászólni anyaként, csak emlékezésből gyerekként. Én is traumás voltam, volt bőgés, könyörgés, fájdalom, brrr... kívánom, hogy minél előbb átlendüljetek rajt.

Lili írta...

Drága, annyira megható ez a kép,hogy le sem tudom venni róla a szemem.
Ez van, hibázunk, Én is, Te is, mert emberből vagyunk, hidd el megoldódik, mert rájöttél-megoldottad.
Ölelés Lili

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator