2011. november 12., szombat

S az ajándék

Kerek dátum ez az ötös, így volt ezzel az én áldottjó másikfelem is, de így voltam ezzel én is. Ennek örömére, tegnap reggel ideböffentette, dolga vagyon székesfővárosunkba, ha gondolom, bevisz, szippanthatok jó mélyeket a szmog-szerelmemből. (meg még egy utánvétes könyvcsomagot is átvett zsörtölődés nélkül, sőőőt, az este fél 11-kor általa prezentált Márton napi libavacsora mellé cserepes korallvirágot is kaptam -Istenem, add, hogy ne nyírjam ki időnek előtte-, de ezekért már teljesítenem is kell, aszongya a nagy Ő) 
Az idővel nem volt túl bőkezű a kedves most sem: készülődésünkre kaptunk kerek 20 percet, zuhanyostól-sminkestől két gyerek felöltöztetésestől. Egész jó időt futottunk, ha jól emlékszem, csak egyszer acsarogtunk össze. 
Kismici az út alatt szorongatta a minitévéjét és hangolódott a közelgő szülinapjára, Bigul nyikkanás nélkül szundított. Az Örs vezér tér környékén szabadultam a kocsiból és azonnal az jutott eszembe, hogy meglátogatom a svédáruházat, úgyis akad(na) beszereznivaló bőséggel. Többek között Huncos legújabb hóbortja, hogy ő Kismicivel átcuccolna a saját szobájába éjszakára, ha kapnának egy emeletes ágyat. És erre még a fentebbemlített hölgyemény is bőszen bólogat, ha mellékeljük a nyaunyaus ágyneműt is. Háááát, ha ezen múlik. Úgyhogy most bújom az aukciós oldalakat, meg a bútorboltok weboldalát és keresem az igazit, hogyha mégsem működne a dolog (ezt azonban kétlem, mert eddig amit Huncos kinyilatkozott, az mindig úgy is volt. lásd óvoda, és óvodai ottalvás pl), nem hasadna ketté a szívem a kidobott pénzért, ha mégsem válna be a terv.

Aztán eszembe jutott, ha már itt vagyunk Bea-közelben, rácsörgök, hátha. És igen, bár ebéd közben voltak, mégis ránkértek. Közben beértem az áruházba, és olybá tűnik, harmadjára sem szereztem kellő rutint (azaz síkhülye vagyok), és ahelyett, hogy örültem volna, hogy Bigul rajtamlógva alszik, én megkerestem a baba-mamaszobát és fölébresztettem az alvó oroszlánomat. Mentségemül, a jószándék vezérelt, vagyis inkább az önzés, szerettem volna, egy laza órát szoptatás- és pelenkázás-mentesen eltölteni, barátnőzve. Ehelyett közel 40 percig birtokoltuk az elkülönített helyiséget, kétszer tankolt, kétszer macizott a mérges kisember, egyszer nyakon öntött egy deci féligemésztett tejjel és egyszer a markomba eresztette sárga medvecsapatait.

Persze a naaagy bevásárlásból semmi sem lett, örültem a gyorsan elkövetett ebédnek, Bea vidámságának és Milán mosolyának. Jó volt kicsit kiszakadni és megölelgetni őket. És még a visszafogottan kézenfogósnak induló lányom is bemutatta miként kell hullafáradtan földhözvágólagosan hisztizni, természetesen ebédidőben, és hol máshol, mint az áruház tömött ebédlőjében.

(azért egy kecskefejésmentes wellness-hétvégének is tudnék örülni.  És mivel a hitös nem olvas, bízom abban, egy IRL-es cimbi csak megsúgja neki)

19 megjegyzés:

anyus írta...

Isten éltessen Benneteket. A legfontosabb h ne kezeletlen fa emeletes ágyat vegyél, én annak idején két hetet töltöttem az ezer léc kétszeri lefestésével. És mindezt közvetlenül karácsony előtt.

Dius írta...

Anyusnak igaza van... egy halál azt az olcsó ikeás emeletes ágyat lekezelni. Vegyél valakitől olcsón és használtan, ami már le van kezelve. :)

Amúgy jó kis Cuckás-kiruccanás volt ez. :D Ha valahol egyszer összefutok az uraddal, mindenképp elmesélem neki ezt a wellnes-dolgot. Kecskét ugyan továbbra sem fejek, de gyereket továbbra is szívesen vállalok... :) khmm... mármint megőrzésre. :)

motymoty írta...

Hogy van a korallvirág?

cucka írta...

még él, sőt virul. :) ontja a virágokat. de az én esetemben ez szokott lenni az álca: megérkezésüket követően tombolnak, aztán egyik napról a másikra kirohadnak vagy kiszáradnak. ugyanis locsolási problémáim vannak.

motymoty írta...

Locsolási prblémák. :) Milyen jól hangzik. :D

motymoty írta...

Ezentúl én is ezt fogom használni. Bár most más problémáim adódtak...

(majd mesélek, ha eljutok odáig)

motymoty írta...

Rájöttem, hogy meg tudom fogalmazni röviden is.

Hoztam otthonról egy kaktuszt, vasárnap, és ma reggel szedtem ki a zsákból, amiben volt.

Szerintem egy kicsit félhetett a sötétben. :(

cucka írta...

:DDDDD én anyus kari-kaktuszától rettegek. azóta is ott csücsül, ahová érkeztekor helyeztem, és az összes bimbóját elvirágozta/lepottyantotta. mérsékelten locsolom. és bőszen imádkozom érte.

anyus írta...

Sztem még mérsékeltebben kellene :)) kb kéthetente. És inkább a hűvös helyet szereti. De nem baj, majd kapsz másikat :D

anyus írta...

Bélám egyébként akkor kapott a szívéhez amikor elindultunk h jaj kaktuszt nem illik ajándékba vinni :) mondtam h ez nem olyan igazi kaktusz, mert nincs tüskéje (vagy tövise??), szóval nem szúr.

anyus írta...

Utánanéztem, TÖVIS :) http://kaktuszok.uw.hu/index_elemek/tovis.htm
de a karácsonyinak még tüskéje sincs nemhogy tövise.

cucka írta...

hátööö, nálunk mindenhol meleg van... és nem akarok másikat, olyan borzasztó lelkiismeretfurdalásosom van, hogy mindig a hitöst kérem meg a kórók eliminálására és megfogadom, több növényhez nem fogok többé kötődni. mert van közben újabb féle is, a büdösök ezt a vegetálást akár hónapokig is képesek eljátszani, hogy aztán mire föllélegzek és kényelmesen hátradőlök, kipurcannak suttyomban. ez a legszemetebb érzelmi zsarolás részükről, még döfnek egy utolsó tüskét a szívembe. vagy esetenként tövist.

motymoty írta...

:) legközelebb rendes kaktuszt kapsz. azok bírják. még zsákban is.

anyus írta...

Sztem a szárazságot mindegyik jobban bírja. Nekem is folyton kipurcantak amíg rendszeresen locsoltam őket.

cucka írta...

én asszem ott cseszem el, hogy először csak megfigyelem az új lakót. napokon át. olykor heteken is. aztán meglocsolom, szinte naponta-kétnaponta. mert repedezetté szárad addigra a földje. aztán fölismerem a kirohadás egyértelmű jeleit, és nem merem tovább locsolni. aztán kiszáradnak.
a karácsonyi kaktusz most tart a kétnaponkénti locsolásnál. :D (de már 3 napja visszafogtam magam, és nem locsoltam meg, húzom a strigulákat :D)

anyus írta...

Bízd rá béládra :) aztán ha már nagyon kókadozik (nem bélád hanem a növény) akkor önts rá 1 deci vizet. És újra bízd rá béládra.

cucka írta...

haha, ha rá bíznám, sose lenne meglocsolva, ő csak a k betűs tujáit locsolja orrvérzésig. (és nem fogjátok elhinni, de még mostanában is ha nulla fok felett van a hőmérő locsolja őket... )

anyus írta...

Azért mondom.

cucka írta...

végül is van benne logika. :)

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator