2012. április 4., szerda

Egy újabb vastagnyakú kálvinista (képes beszámoló. túl sok képes)

Nem mi lettünk volna, ha a hétvégénket nem poszorítjuk annyira össze, amennyire csak lehetséges. 

Indítottunk egy őrült rohanásos péntek esti borvacsorával, amire mellbedobással és pár perces késéssel zuhantunk be, de éppen időben ahhoz, hogy megtaláljam aktuális kedvencemet, csajos-beszélgetős (meleg nyári) esték létfontosságú idei kellékét.
A vacsora végeztével még vendégeket is hívtunk egy kis csicsergésre, így már csak arra eszméltünk, hogy hajnali fél 3, és mi reggel -elviekben- indulunk. Természetesen a reggelből dél lett, így bőven belefért még hitös fehéringének kimosása-radiátoron szárítása és kivasalása, közvetlenül az indulás perceiben, miközben a kicsik már bekötve a kocsiüléseikbe kántálták anyjuknak, hogy jöjjön már. 
Az autópályán az előrehaladást csöppet sem segítette a homokvihar, valamint az oldalsávba kisodródott, esetenként felborult teherautók látványa sem. Félúton túl bevártak minket HuncNagyiék, stílusosan egy benzinkúton találkoztunk, aminek keretében Hunor egy újabb horror árú villám meklín relikvia boldog tulajdonosa lett. Azóta mindenhová cipelni kell, egész jól viselem, csak ma kaptam sikítófrászt, amikor a kanapénkon landolt a tusfürdő tartalmának egy nagy része.

Kora este érkeztünk meg a lelkész barátunkhoz, mielőtt átcuccoltunk volna a szállásunkra még részt vettünk egy három-fáradt-gyerekes háziasan ízletes vacsorán.



A vacsora után a fiúk pár kiskör után már horpasztottak is, nem úgy Kismici kisasszony, aki a teljes kis esti performanszát előadta, sőt új elemekkel is gazdagították ők ketten, apja és leánya, amikor már megszámlálhatatlanszor dugta be vigyorogva a fejét, egy "én" jelzéssel az ajtórésen, az apai vasszigor levitte az autóhoz, hogy majd oda jól bezárja, de mivel apjuk hitt az útközben bűnbánatért esedező lányában, nem vitt magával kocsikulcsot, amit szépleánya egy halk "püssaka" káromlással konstatált.
A történet végkifejlete egy közös altatásos elvonulás lett, persze mindketten kidőltek, így föntebb linkelt bubi chardonnay-al és egy régenlátott jó barátnővel hosszasan kiveséztük az elmúlt évek történéseit. Ismét hajnal 4-ig. 

Vasárnap reggel mindenki zsongott, a nagyok hamar ünneplőbe bújtak, Bigi is megkapta keresztelős szépruháját (amit egy későbbi időpontban éppenugyanúgy telibemacizott, mint ahogy azt elődei is tették kettő illetve négy évvel ezelőtt):




Bigi éppen akkor aludt el vadonatúj keresztanyja ölelő karjaiban, amikor a szertartásra sor került, és talán fel sem ébred rá, ha a szemébe bele nem folyik a szenteltvíz. De így történt és ezzel elkezdődött egy nevörending sztóri, Bigi még órákon át ébren-karban vegetált.

Hunor és Kismici úgy érezték hosszú percekre kikerülhetnek a keresztelés alatt a köztudatból, így előbb csak hangtalanul kergetőztek, majd Kismici sikkantgatott is párat, Hunor pedig nindzsagurulásokkal közelített a padok közti részben (tudtommal nem lett megörökítve, de emléke örökké lelki szemeim előtt fog lebegni), a templom közepe felé, ügyesen kikerülve szüleit, nehogy azok megakadályozhassák a további bemutatót. Így mi már csak beletörődő és fáradt örökmosollyal állapítottuk meg, hogy minden csak a szokásos mederben zajlik.




A keresztelő után elfoglaltuk helyünket egy kisebb teremben, ahol hangfalak biztosították a gyerekes szülőknek, hogy részt vehessenek az istentiszteleten, anélkül, hogy egy egész templom figyelmét magukra ne terelnék. Itt történt Hunorvirágszállal egy bájos incidens (igen, a  történetben ő az a bizonyos Kisfiú), amit kis megbeszéléssel és egy kikényszerített közös fotózással zártunk:


Az ebédet a délutáni szieszta követte (a gyengébb láncszemek, úgymint Kismici és Bigi, már az étteremben kidőltek), ránk, lányokra, viszont várt még egy lélekpróbálóan nehéz feladat, meglátogattuk Andyt. A fényképes sírkő előtt állva is tömény hihetetlenség és felfoghatatlanság volt ez az egész... kusza érzések, mert mindennek ellenére jó volt beszélni róla, jó volt emlékezni rá. Még akkor is, ha nekünk nem így és ebben a formában kellett volna viszontlátnunk egymást...

Még ráhúztunk egy napot a kecskéséknél, ahová már szinte hazatértünk, bográcsos paprikás-krumplival vártak minket, a kölkök akkor ébredtek és mindennek nevezhetőek voltak, csak cukorborsóknak nem, felváltva nyűglődtek és hisztiztek, így hamar zárult az este. Én speciel akkorát aludtam, mint egy zsák krumpli, másnap déli 11-kor botorkáltam le. (persze, hajnali 6 óra 23 perckor arra kellett ébrednem, hogy Huncosnak pisilnie és orrot fújnia kellett, amihez már Kismici is lelkesen társult, de nem adtam meg magam, Bigivel összebújva kimaradtunk a pörgésből).

Este pedig hazaértünk és újra indult a vurstli, megspékelve három, általam torokgyulladásnak diagnosztizált, láztalan, orrváladéktalan, ám ugatva köhögő, víg-kedélyűen egymást gyilkoló ivadékkal.

12 megjegyzés:

Bea írta...

KisMici ünneplősben, jólfésülve valami csodaszép!!!! (egyébként is az, no de így:)))
Zsigut imádom:)
A Bájos incidens jól értem, hogy Hunor szájából hangzott el???? Ütős lehetett a templom közepén:-S
A nindzsapörgést azért megnéztem volna:)))
A falubeliek gondolom már alig várják a következő Pálinkási-keresztelőt:))))

motymoty írta...

Bigi hogy megnőtt, és milyen jó a keresztmamis Bigis kép, szépek. :)

Kismici. :D És bár Kismici egy földreszállt angyal a kishúgomhoz képest, azért elmesélem, hogy ő vígan konstatálta volna a bezárást (de jó, amúgy is elegem van abból, hogy mindig megmondjátok, hogy mit csináljak) és nagy nyelvnyújtogatások közepette módszeresen széjjelszedte volna az autót, azon részeket is, amikkel szakavatott autószerelők célszerszámmal sem boldogulnak.

cucka írta...

Bea, abszolút jól érted, az a Kisfiú a mihunorunk volt. :S

motyi, ha lett volna a ház uránál kocsikulcs, Kismici pontosan ugyanezt tette volna. (elemeire bontja a kocsibelsejét, volt már rá precedens, azt hittük a fenenagy büntibe belealudt, ehelyett szisztematikusan kirámolta az apja orvosi táskáját...)

motymoty írta...

:) Akkor ez alaposan átgondolt büntetés lett volna. :D

cucka írta...

én sem értettem mért ezzel próbál fenyíteni a ház ura. ;)

Lili írta...

Jaj de gyönyörűek és Bigi valami tünemény.
Békesség Istentől:)

Bea írta...

Ha eltekintünk attól az apróságtól hogy a fenti szófordulatot nemszívesen halljuk gyermekeink szájából, akkor azért be kell vallani, hogy tud időzíteni a srác, hogy ami ütős, az úgy igazán ütős legyen:))))

julcsi írta...

Szívet melengetőek a fotók!!!!
Olyan jót mosolyogtam a bejegyzést olvasva!!!
Köszönöm!!! Puszim Nektek!!

sellőlány írta...

Emlékszem, boldog gyerekkoromban (kb. Hunccal egy idősen) valami hasonlót szóltam oda egy néninek, aki folyamatosan próbált velem bazsalyogni, de nekem sajnos nem volt szimpi. Még emlékszem anyám rákvörös fejére és a délutáni sütimegvonásos büntetésre is... de ettől még baromi büszke voltam magamra, hogy ilyen felnőttes beszólásokban képes voltam megnyilatkozni. :-S (Egyébként normális, nem sűrűn káromkodós felnőtt lett belőlem.)
Micis képtől elolvadtam, Bigulka méreteitől meg lepadlóztam. Huncos meg olyan nagyfiú... tetszik a somolygós sármja.

cucka írta...

Bea, az időzítése tökéletes volt. sosem hallottam még ilyet a szájából...

Julcsi, köszönöm a kedves szavaid! :)

Sellőlány, hehehe, megnyugtattál. :) amúgy az n számon is kicsúszik ez-az, de Hunor káromlásai még köszönőviszonyban sincsenek az enyéimmel. :/

Bea írta...

Persze hogy nem hallottad, hiszen erre az ünnepi pillanatra tartogatta:)

Poppy írta...

Gratulálok a keresztséghez a legkisebbnek is! :)
Szépek vagytok nagyon.

Káromkodásilag: Sajnos nekem nem sikerült leszoknom róluk, pedig párszor már szentül (hehe...) megfogadtam. Szerencsére Réka valahogy kerüli ezeket a szavakat, nagyon ritkán bukik ki belőle egy "q...va életbe" és társai. Az is igaz, hogy akkor viszont egészen biztosan jelen van a fél család vagy tán az egész.:)

Megjegyzés küldése

 
Copyright 2009 Cucka blog. Powered by Blogger
Blogger Templates created by Deluxe Templates
Wordpress by Wpthemescreator