viszonyítás

Pár évvel ezelőtt vagdosva a centiket vártam volna, hogy végre kiszabaduljunk a panelrengetegből és megfuttassuk a gyerekeket egy-egy autentikus vásáron, idén napokkal előtte már lélekben készülnöm kellett a nagyvárosi tömegre és annak ellenére, hogy abszolút érdekelt a dolog, végül mégis győzött a kertészkedés, melyet egy tanyasi, bográcsban főtt vadpörkölt koronázott meg.

Hosszúhétvége, én így szeretlek!

Kicsihuszár

nagyhuszár:

 

Szerelem

Édes Mici -mondom, s magamhoz ölelem és csodálom okos kis szívarcocskája mimikáját.  Édes Anya -mondja, s huncut a szeme, miközben két kicsi kezével a nyakamat öleli és befúrja fejét a vállamba.

S aztán adtunk a kultúrának

Történt vala, hogy az Onleányok legutóbbi blogjátékán oly szerencsés voltam, hogy nyertem két jegyet az Operába, egészen pontosan egy vígoperára. A mindennapi őrületben, állítom, hogy apjukban csak az indulás pillanata környéki időkben tudatosult, hogy voltaképpen mire is bólintott rá hét közben.

Pár kötelező kérdéscsoport után (de mért méred ezt rám? és biztos, hogy nekem is kell oda mennem? és csak kornyikálni fognak benne? és hogy fogom én azt megérteni? mit vegyek fel?), végül megadta magát, és Biggernyúllal felszerelve* nekivágtunk az útnak. (azt csak zárójelben, hogy reggel még szent meggyőződésem volt, hogy a több éve az alsó szinten porosodó 7 centi sarkos bőrcsizmám másik felét csakis "azok az átkozott kutyák" rághatták szét, hogy tényleg nincs egy valamirevaló göncöm, amit felvehetnék, és szégyeneszemre végül tényleg abba a kordbársonyszoknyába kellett mennem, amit Hunorra várva vételeztem, Gólyahír márkanevű és sosem volt alkalmam még felvenni, mert roppant elegancsos külsejű.)

Mellbedobással beestünk az előadásra, mert hiába az optimálisan kiszámolt idő, a vidékiek rutintalansága már minket is megfertőzött: megfeledkeztünk a  fővárosiak kedvelt sportjáról: a parkolókeresős társasjátékról. Így még a magossarkakban való futást is gyakorolhattam, fej-fej mellett haladtam a lapos (és kényelmes!) férficipővel, ami szerintem nem kis eredmény, tekintve, hogy évek óta (kb 5) nem volt rajtam ekkora sarkú.

Az előadásról én csak pozitívumokat tudnék mesélni, a másikfelem pedig talán nem. Készült az operaház teraszán egy "feleségemmel az operában" tematikájú fotó, amin a "feleséget" egy jólismert gyógynövényes párlat és egy pohár annyi a világ amennyit beletöltesz (helyesbítenék: bármi áron tökéletes) habzó ital helyettesíti.

És bebizonyosodott, hogy valamelyik ősöm tényleg egy Holstein fríz lehetett, a 3 órás darab végére már a bugyimból is tej folyt, ez mondjuk nagyban csökkentette a komfort érzetemet. Szegény Bigi meg is lepődött, amikor szinte kitéptem a vigyázó kezekből, majd őrült hévvel csatlakoztattam magamra.

Egy biztos: a kecskéken is kipróbálom Mozartot. (lehet benne valami, elvégre Huncos is Mozartra nyugszik meg, alszik el, már hónapok óta)

* s hogy mért Bigivel? mert a még pulzáló láthatatlan köldökzsinórba nem férnek bele többórás és esetenként 50 kilométeres távolságok, így ő ötpercnyi messziségben vendégeskedett, ahol kényeztetésben sem volt hiány.

Szociális háló

Aszonták ma a kisboltban, hogy öröm rám nézni, mert mindig mosolygok és hogy milyen türelmes vagyok a gyerekeimhez, pedig biztosan nincs könnyű életem.

Aztán hazajöttem és a nemvárt bóktól megvidámodva oly mértékben empatikus lettem, hogy még a  kenyérsütőgépnek is segítettem dagasztani.

Micikedvenc

egykép

Arról:

- hogy amikor éppen nem háborúzunk mi vagyunk a legbájosabban mosolygók.

- hogy a fodrász miért is egy külön szakma, és jajjszegénykislány a trendi frufrujával. (anyai örökség, hogy azt hisszük magunkról, nem nagy kunszt leegyenesíteni azt a pár szál hajat. Az összes kiscuckás fotón egy kismicire hajazó bilifrizurájú tündérbogyó bazsalyog. A mottóm: szívasd te is utódod, szívattak téged is  eleget.)
- hogy rámférne egy fotoshop vagy valami sokkalta drasztikusabb, ami eltüntetné az orcámról a hormon(meg)borulásom bizonyítékait

Megbüntettek

Egy vacsora erejéig ismét kirúgtunk a hámból (tudom, lassan kellően idegesítő és/vagy unalmas lehetek az állandó vacsora ill. gyerekrajz mizériámmal, de ennyire beszűkült a világképem, fulltime mámi vagyok), bár ez a mostani alkalom sokkal rövidebbre sikerült, mint ahogy azt előre terveztük. Bigi-királyfi ugyanis olyat tett, amit még sosem, rekedtre üvöltötte magát, és nem használt, sem szép szó, sem ringatással egybekötött séta, sem hinta, sem lefejt tej. Ez az a fajta sírás volt, amire csak és kizárólag anyaközelsége lehetett a gyógyír. 

Persze a nagyok is megvártak minket ébren, és most először kitalálták, hogy ők újra csakma, velünk aludnának. Az alatt a rövid idő alatt, amíg én alvó állapotúra hoztam magam már ez a kép fogadott a hálószobában:

Természetesen potya-alvónk is akadt, Natasa Faházova személyében, amit/akit Mici kisasszony nemes egyszerűséggel derékmelegítőként használt (igen, az ott egy élő macska) és egészen konkrétan rajta feküdt:

Az alom fíling és a félóránkénti önkiszolgáló üzemmódú Bigi garanciája volt egy rémálmokkal gazdagon tarkított, pihentetőnek egyáltalán nem nevezhető alvásnak.

Micimondja

Akárcsak Hunor (csak ő bő egy évvel később), Mici is alkalmazza a saját szavait beszéd közben lazán belekeverve a minyelvünkbe. Vannak nagyon érdekes szóalkotásai, határozottan lányosabb kivitelűek, mindenesetre Apaciját (aki  jobban becézgetve, mert lehet ezt még fokozni:  Püppe) kenyérre keni velük, pillogó szemlesütéssel és ajakbiggyesztéssel kombinálva. 

Saját magát megnevezi egyes szám első személyben, de ha történetet mesél vagy tulajdonjogot nyomatékosítva gyakorol, akkor Én, Puppa. Ha hivataloskodik velem, akkor Gamba Anyu-nak hív, (az apját ugyanebben a szituációban Dzsaba Apá-nak), a bátyja továbbra is Gyegye (ha hízelegni akar neki akkor Dede), Dzsidzsa babám a Zsiga babánk.

A pó-nyanya dóda az szódavízes szörp, az én-nyanyám a sima víz. Az abszolút kedvencem a penci (pelenka), és a mackó-evakuáláshoz szükséges felszerelések megnevezése, úgy mint: a doboz (popsitörlő), popórém (popsikrém). Tató vagy takcsi a takaró, nene a zene, kuk a vuk, nene pom be (ma van a szülinapom c. örökbecsűt tedd be), a vóvó a kutya, a nyaúnyaú a macska, a cica az cica (az még nem állt össze benne, hogy a kettő egy és ugyanaz), báááák a kecskék, Cöncöl a Göncöl kutyánk, a közérteslány annak ellenére, hogy Szilvi, Bó maradt (bó, mint boltos). 
Múlt héten úgy esett, hogy doktornénihez kellett mennünk (erről alkalomadtán bővebben is), ahol annyira kooperatív volt a tündérlány, hogy beígértünk neki egy... tulajdonképpen BÁRMIT. Riadtak voltunk és féltünk,  s az eredménytől megkönnyebbülten ő választhatott a közreműködéséért a 113 általunk felsorolt lehetőség közül akármit. S ő mit választott? hát hammát a Mekcsiből. (életemben nem hagyta még el ez a formátumú Meki-becézés a számat)

És menet közben még majd kiegészítem, mert perszehogy most nem jut eszembe több miciszó.

StátuszMici

Önmagunk régi fővárosi életét ismerve, még mindig lógnánk egy kétéves stratusszal, ám itt, kisfalunkban szűkebb átmérőjű az a bizonyos rosta lika, könnyebben kitűnünk az állandó (el)bliccelésünkkel. 

Így aztán tegnapelőtt LudMinkán is elkövettük az állapotfelmérést. Most már számosítva is van, egy darab 26 hónapos, 12.8 kilós, 84 centis lányom, akinek 53-as mellbősége van. Tűrhetően volt hajlandó kommunikálni is, igaz a válaszaira várnunk kellett, amíg sikítva lefutott párszor a felnőtt rendelőig és vissza.

Szerencsére most csak egyszer csúszott ki a száján valami káromlás féle, ugyanis azt felsőfokon űzi, olyanokat mond, hogy a hátunkon a szőr is feláll. Igyekszem levideózni és nem kiröhögni, amikor teljes átéléssel szónokol, hanem következetesen jó útra téríteni. (persze ez a lehetetlen kategória, bár napjában jó sokszor halljuk, általában a legapróbb kicsi bosszúságra is így reagál: "pissaka", "pukaka", és mindenki "ülye",  valamint "pöcsös". így). Még  jó, hogy van egy nagytesó, akire mindez ráfogható.