nekem valentin

Zajos farsang

Tavaly már sikerült ódát zengenem kedvenc óvodánkról, idén csak annyival egészíteném ki, hogy a fél 11-es kezdésre megérkező viharos hófúvás kicsit elbizonytalanított, bár azzal nyugtatom magam, ez már valóban a Tél király utolsó és mindent beleadó ereje lehetett. 

A gyerekszám meg az influentikus felsőlégúti mizéria következtében csappant meg alig 20 főre. 

Tél elzavarva ("nekünk most már tavasz kell!" és lőn, ma már olvad is) , feladat teljesítve, megérdemelt fánkok a pocakban:

S aki még nem unja, annak ITTEN látható egy hosszabb verzió is, melyben fiúk-lányok csúfolódnak egymással. Nyomokban fellelhetőek a migyerekeink is. (kis segítség: Huncos piros síoverall, Mici ződ nadrág, vajszínű kabát)

ha már gyerekszáj: a szerepekrűl

Zajos farsang tiszteletére, ma 4 gyerekem lett hirtelen, ami nem baj, mert -továbbiakban- vendéggyerek, a  legkönnyebben kezelhető az összes gyerekem közül. (nyilván, mert nem az enyém, höhöhö)

Mici, a  démoni nő, a gyerekszoba közepén öltözködik, s közben vendéggyereket ösztökéli munkára emígyen:

- Te most mosogass el! micsinálsz? mosogassá már!
- De én nem tudok mosogatni, az a lányok dolga! -válaszolja vendéggyerek kissé megszeppenve.

- Nem tudsz? akkor tanuljál meg, mert én nem fogok mosogatni!- buggyan ki ösztönösen Ősasszonyból az újabb életigazság. 

Vajh megszületett-e már az a férfiember erre a világra aki ezt a nőszemélyt el fogja viselni?! (a kérdés költői. és btw sokat lehetne tanulni Micilányka hozzáállásából...)

a legszebb bók

Anya, neked annyira gyönyörű a hajad, nagyon szépen fénylik, úgy, mint az oviban Annácska pónijának a rózsaszín sörénye!

Ezt most inkább nem kommentálnám.

a farsang... s ami utána következett

Idén -hála a világvégén élésünknek vagy éppen a szülői erős cenzúrának, bár ebben annyira még magam sem hiszek- sikerült megússzuk a betmen, szupermen, pókember körjátékot. (ami azért is fölöttébb vicces, mert kb azt sem tudják kik ők, de az oviban az udvari játékokban a fiúk mind szuperhősök, akik megmentik a világot és azt hiszem, ez így is van rendjén) 

Hunor pár hete megtanult békaként kruttyogni, számára teljesen magától értetődő volt, hogy béka lesz. Kismici picit tanácstalankodott, majd azt mondta ő bárány lesz. A következő életembe istenbizony megtanulok varrni és zsákszámra fogom unatkozó délelőttjeimben gyártani a kreatívabbnál kreatívabb kötött és horgolt játék tüncibünciket és jelmezeket is saját kútfőből fogok alkotni, de jelen életemben a guglit, aki a barátom, hívtam segítségül.

Találtam is egy jóáras béka-, meg egy bárányjelmezt, pár napon belül házhoz is érkezett, frissen-illatosan. (nekem csak az álarccal kellett megküzdenem, heves anyázások közepette korareggel. álarcok még ITT találhatók.) Ám. Akkor derült ki, hogy a béka jelmezbe max Micit tudom belepasszírozni, a bárányka (inkább kos), meg talán még Huncosra is nagy. Napokig gyűjtöttem a lelkierőt, Hunort ismerve, iszonyat nagy hisztire számítottam... de úgy látszik, már ő is öregszik, abszolút lazán fogadta, sőt, mindkettő kifejezetten örült az új felállásnak. 

A farsangra pénteken került sor, a nagyok imádták, Bigi meg végre azt, hogy minden asztalra tökéletesen felér és át is csapott önkiszolgáló üzemmódra. 

a lovag és az angyalka szárnyai alatt megbúvik egy kisbéka

jobbszélen a kiskos

a mindig éhező

A nagy bulira való tekintettel, viszonylag korán elaltathatóak voltak, Apjuk is kimenőn, én meg barátnős megvidámodást terveztem pár üveg bor társaságában éjjelre. Este Hunor elkezdett tüzelni, éjjel jól aludt, ám ezt a tüzelő jószokását egész szombaton fenntartotta, 3 óránként felkúszott közel 40 fokosra, bágyadtkodott és aludt. (két óra alvással a hátam megett, egész üdítő volt egy szenvedő férfiembert kiszolgálni... node, aki éjjel leány, annak nappal is helyt kell állnia, ugyebár...) Mára már jobb a helyzet, legalább nem lázas, kicsit taknyos, de az se igazán jellemző.

Kóbor vírus, én így imádlak! (és ezt most csak nagyon halkan és közben élesen lekopogva: ez az első megbetegedése Hunornak a teljes téli időszaka alatt, leszámítva az ilyenkor általános taknyolást, és még emlékszem a tavalyi évre, amikor szinte minden óvodai ünneplésről lemaradt a fiatalember az állandó lázas és ismeretlen eredetű felső-légúti cécói miatt)

édes álom

Jelen esetben az ellenségeimnek sem kívánok egyetlen olyan gyermeket sem*, aki egy óvatlan éjszaka alatt üvöltve és anyját verve növeszt ki kettő darab fogat: egy bal felső és egy jobb alsó őrlőt. (ójeee, 11 fogú lett. túl a felén!)

Ennek fényében ma bizonyára remek és hatékony napom lesz negyed óra összalvással a hátam megett.

*emlékeztetőül: ő az első kölök, aki olyan hangerővel süvölt, hogy még a macskát is képes felébreszteni, így öten nyugtatgattuk egy adott pillanatban úgy hajnal 3 és 4 között...

önjáró

Bigi  az elmúlt két napban tökéletessé fejlesztette kétlábonjáró technikáját, oly mértékben, hogy már egy elfogadható videót is sikerült lőnöm róla. Mondjuk, nem volt nehéz, hiszen, nagy százalékban most már így közlekedik.

Amit még tudni érdemes:

Igen, Kismici újabban ennyire harsány és nem csúnyákat mond, hanem -jelen esetben- kisvakondnak hívja a kisöccsét (de kistányérnak és kisvillának is szokta nevezni), akinek ez ellen abszolút nincs kifogása és bármikori szomorúságát pillanatok alatt tudja széles vigyorrá varázsolni. 

Bigi lóratermett legény, kurtalábú és széles terpeszű, ezáltal még elfogult anyai szemem számára is eléggé sajátosan közlekedik. (konkrétan terpeszben)

Hunor pedig egészen egyszerűen nem akart benne lenni, inkább velem kamerázott.

Achtung-achtung!

Pár hete az a megtiszteltetés ért, hogy -valószínűleg- egy kedves-lelkes olvasó, benevezte a Cucka blogot az nlcafe versenyébe. Ezúton is köszönöm, s bár nem erősségem az ön-menedzselés és dobogós helyezésre sem számítok, mégis megosztom Veletek a hírt: ha van kedvetek az alábbi linken szavazhattok ránk. Vagy másokra. Köszönettel-tisztelettel, cuckanéni.

Mici-zanza

Valahogy éreztem, hogy Szendvics-Micivel, a rettenet középső lányformátummal, lesznek még (óvodai) gondjaink. 

Pár napja kezdődött, hogy egy reggel kategorikusan kijelentette, ő nem szeretne óvodába menni. Viszonylag könnyedén meggyőzhető volt a világ rendjéről (kismókus, az ovibajárás a ti feladatotok, ha ti sem mentek -mert persze erre Hunor is rákontrázott-, akkor anya sem kel ma fel az ágyból és nem mossa ki a ruháitokat, nem főz vacsorát, nem teljesíti a kívánságaitokat, apa nem megy dolgozni, lázadás lesz, káosz és anarchia...) , ám 1-2 nap elteltével, újra porondra került a téma. Ekkorra azonban a miért is nem szeretnél ma oviba menni? kérdéskörre már konkrét választ fogalmazott: mert unatkozom.

Elég bután néztünk Apjukkal karöltve a 3 éves múltra, majd megígértük, hogy az oviban megkérjük az óvónéniket (stréber mutter in eksön), hogy lássák el őt plusz feladatokkal. Indulás előtt azért még Mickó kikuncsorgott belőlem egy olyan ígéretet is, mely szerint délután mutatok neki számokat (úúúú, én erre nem vagyok bekalibrálva) és leírjuk együtt a Minka betűt. (amit természetesen még aznap délután be is hajtott rajtam)

Az oviban meg jeleztük, hogy Mici kisasszony többre vágy. Mily meglepő ez csak számomra volt újdonság, itt nálunk ugyanis az a szokás, hogy a ballagók maguk szövik a tarisznyájukat, s mint kiderült, Mici is buzgón beült szőni közéjük. 

Ennek tükrében, talán már iskolát kellene keresnem neki ősztől. Mindenesetre, elég erősen kétlem, hogy ez a kisliba még 3 évet kibírna az ovi keretei között...

egyszervolt

Régen volt, talán már igaz sem volt, amikor egy éjszakába nyúló rendelésre, behoztak egy elárvult oroszkék macskalányt végleges elaltatásra. A cicalány középkorú volt és valahogy azonnali pátyolgatását élvezte az összes ottdolgozónak. Így ideiglenes befogadásra került a rendelőbe, ahol lassacskán köz-kedvenccé vált, makrancos és változókedvű természete ellenére is. A hónapok teltek, a hely szűkössé vált, konkrét gazdája továbbra sem akadt a leányzónak. Lassacskán szembe kellett nézni azzal a lehetőséggel, hogy menhelyre kerül vagy ami még ennél is rosszabb, tényleges elaltatásra kényszerül.

Apjukkal azidőtájt kezdtük meg közös életünket és ekkor már velünk lakott szüleimtől megörökölt Chanel lányunk is, mégsem gondolkodtunk sokáig, magunkhoz vettük őt. Eredeti nevét sosem tudtuk, de fajtájából fakadóan Natasának kereszteltük. (s mivel egy faházban tengette mindennapjait, a vezetékneve a Faházová lett) A beilleszkedése ugyan hagyott némi kívánnivalót maga után (emlékszem én hónapokon át tartó nappaliban kanapé mögött lakásról és szobanövényre járó alomhasználatra is...) , ám a két kukonya öreglány valamilyen csoda folytán lassacskán elválaszthatatlanná barátkozott.

Az évek teltek, gyerekeink születtek, elköltöztünk. A természete nagymamássá vált, megértő és roppant mód toleráns mindannyiunkkal, a hányattatott életünkből fakadó változásokat zökkenőmentesen kezelte.

Beletörődő nyugalommal tűrte a Hunor általi sajátos beropiztatását:

és ha már túl sokáig abajgatták, -bár eredendően vérmes természetű volt-,  sosem bántotta egyiküket sem, inkább hanyag mozdulattal fölfeküdt a komódra, megtalálva ezáltal is egyedi világa lelki békéjét:

A betegségének semmilyen látható előjele nem volt, ezért is ért gyomorszorítóan váratlanul, hogy szombat reggelre deréktól lefelé lebénult.  Két nap versenyfutása volt a lehetetlennel, ezalatt akadt időnk elbúcsúzni, simogatni őt. Hálát adni azért, hogy annyira végtelenül toleráns volt velünk. Hogy ennyire szeretett, s hogy ennyire szerethettük. Hogy olykor lehetett alkalmi derékmelegítő, máskor depressziósok hálótársa vagy vendégágyban lábmelegítő.  Hogy  elengedhettük őt...

Natikám, akárhol is vagy, köszönjük az együtt-töltött bő 8 évet, sohasem feledünk!