Árvíz 2013

Helló Duna... 

... üdv a kertben/udvarunkban: 

Szerencsénk volt, a házat nem érte el. A gyerekek -mint mindenben- most is meglátták, megélték a csodát. 

Azt hiszem, nekünk felnőtteknek is sikerült egy szeletkét megérezni belőle. Szurmai János gondolatait kölcsönözném, aki jelenlévőként tökéletesen szavakba öntötte a lényeget, a megélt pillanatot: 

Ünnep - a bajban.
Aludtam rá egyet, hogy biztosan meg tudjam fogalmazni, mit láttam az árvízben dolgozó embereken.
Boldogok – a baj kellős közepén.
Igenis boldogok: a középkorú hölgy, aki hét közben unott arccal veszi át a hivatalban a papírokat, most a szakadó záporban sem hagyja abba a zsákok pakolását; az eladó, aki pontosan hatkor akkor is lehúzza a rolót a kisboltban, ha pár elkésett vevő futva érkezik a busztól, most nyakig sárosan cipekedik, a szabadnapjain; a legendásan kelletlen autószerelő a legnagyobb zsákokat veszi a vállára.
Cipekedés közben félmeztelen férfiak évődnek az asszonyokkal, akik kacagva válaszolnak nekik. Vadidegen emberek szólnak egymáshoz a legnagyobb közvetlenséggel, bizalommal és figyelmességgel...
...aztán késő este, a sötétben kis csapatokban indulnak hazafelé, fáradtan, vizesen, mocskosan és szakadtan. Nem várnak köszönetet sem. Eltölti őket egyfajta csendes elégedettség.
Csak tér kell az embereknek: igazi, valóságos feladat. Alkalom, hogy megmutathassák, mi mindenre képesek igazán.
Ezt is az árvíz hozta: a lehetőséget, hogy olyannak láthassuk egy időre magunkat, amilyenek mindig is szerettünk volna lenni.

biciklisták

Amíg a mai Bumbis szenvedélyemnek hódoltam, -aki kivételesen bújós-ruharágcsálós és fotogén jókedvében leledzett-, a Nagyok megtanultak biciklizni. Vagyis inkább pontosítanék: kiderült, hogy TUDNAK biciklizni! (vivát futóbicikli és kismotor által tökélyre fejlesztett egyensúlyérzék) Persze ez sem ment zökkenőmentesen, Hunor találta a biciklit (a lovardás ovistársáé), ráadásul az ő mérete is volt, de persze Kismicc sem maradhatott le illetve ki a mókából, -ezt mélytorokhangon többszörösen is a világ tudtára adta-, s így neki a méretei miatt a felszálláshoz segítség kellett. (a leszálláskor alkalmazott kaszkadőresést akár Talmácsi is megirigyelhetné)

Ím a bizonyítékok:

Bumbisan:

Új feladat belőve: biciklivadászat két méretben ON.

napibölcs

- Anya miért sírsz? 
- Mert fáj a szívem. 
- De miért fáj? 
- Mert csalódtam valakiben és ettől most nagyon szomorú vagyok. 
- Anya, felejtsd el. Én mindig így szoktam, és aztán sokkal jobb lesz minden.

Gyermeki tisztánlátás és mesterkéltség mentes logika. A legjobb tanító mester.

közkívánatra

Mici, családunk udvari bolondja, újabban bearanyozza mindennapjainkat. Olykor rendkívüli éleslátása varázsol el, máskor szőkenős értetlensége csal mosolyt arcomra. Egy dolog azonban bizonyos: ő az a lujzibujzi (saját magát becézgeti emígyen!), aki senki számára sem marad közömbös.

Történt a minap, hogy Minkus erős érdeklődést kezdett mutatni Bigi fogantatását illetőleg. Általában az igazat és csakis az igazat szoktam mondani nekik, ám most annyira furin alakultak a kérdései, hogy a beszélgetésünk végére egy későbbi időpontra való elnapolást indítványoztam.

- Anya, a Dzsigát (még mindig dzsé a zsé) miért nyelted le? azt akartad hogy a hasadba kerüljön? 

- Ööööö, nem, nem nyeltem le a Zsigát, Zsiga először a szívemben, aztán a pocakomban kelt életre, és amikor már nagyon szűkös volt neki a lakosztálya kibújt a mivilágunkba.

- És ki tette bele a hasadba?

- Amikor Apával úgy gondoltuk, hogy szeretnénk egy újabb kisbabát, akkor erre rábólintott a Jóisten is és leküldte Bigit. (tudom, elég béna magyarázat, de csípőből sose mennek a roppant jóféle válaszok)

- Ki? Jézus? (hittanórára jár és verhetetlenül kántálja az egyházi énekeket, sajátos micinyelven természetesen)

- Nem, kicsim, nem Jézus, hanem az ő apukája. 

- A Mikulás? ...és mindeközben kikerekedett értetlen bociszemekkel meredt rám.

Persze megnyugtattam, hogy a Mikulás nem Jézus édesapja, amit ő hangos és csilingelő nevetéssel vett tudomásul és már röpült is ezerfelé. Világot felfedezni, tapintani, érezni, megélni. 

(meg kell jegyeznem, hogy ez a poszt nem jöhetett volna létre enélkül a pár rám vonatkozó sor nélkül, ami rendkívüli módon be- és megtalált és erőt adott. és különben is királylány, ennél ezerszer nagyobb gödörből is kievickéltél már valahogy. és nem, képmutatva nekem sose ment, csak őszintén és tisztán, és hiszem-tudom, hogy eztántól is menni fog. s ha eljön az ideje, talán ide is le merem majd tenni, erre a virtuális asztalra is a batyumat, okulásként vagy csak emlékezésként.)

A kommunikációról

A pár napos kényszerpihenő alatt történt, -mely a Legényeink orrszívásáról és köhögéscsillapításáról szólt, és igen, Mici kisasszony, az ájronlány, ezalatt végig óvodába járt és nem átállotta minden nap Huncos orra alá dörgölni, hogy a bentléte alatt ő bizony csak és kizárólag Huncos barátaival játszik-, hogy egy délelőttön a zuhany alatt állva, samponnal a fejemen hallom, hogy Bigi neheztel valamiért. Huncos mellettem teszveszel lelkesen és kérdez, percenként 42 darabot, melyekre szinte választ sem vár, így megkérem, nézzen már rá lesz szíves kisöccsére.

Hunor kötelességtudóan kimegy, hallom, hogy megkérdezi mi a baj Zsiga, mire Zsiga még jobban zsörtölődik, majd befut a kiskopaszom emígyen:

- Anya, ne foglalkozz a Zsigával, nincs semmi baja! Ő így kommunikál a világgal.

Én meg még így se, de tessen ezt most elnézni nekem. (mert az elmúlt hetek alatt is történtek ám dógok, Bigi -kis rásegítéssel ugyan, de-, köszöni szépen, lemondott az anyjáról és annak tejiről, 12 fogú lett, születtek kiskecskék meg nagy döntések is)

Lelkiismereti posztomat olvashattátok. Önmagam megnyugtatása végett született.

egy újabb tiszteletbeli óvodás

A tavasz tagadhatatlan közeledtével, egyre több kedvvel vetem bele magam a szabadtéri és netmentes életbe. (mondjuk, ebben egész komoly szerepe volt egy elkallódott számlának és a szolgáltató sávszűkítésének is... telefonról meg nem olyan, na, még a nagyonokos és nagyonszép és nagyonújról sem). Szívesebben viszem reggel én oviba a Nagyokat és Bigi uraság is egyre nagyobb érdeklődést mutat a kinti lét felé, mióta kétlábonjáróvá avanzsálódott. (ez konkrétan azt jelenti: behozhatatlan a teraszunkról, a járókelőket meg éles sikkantgatásokkal szólítja meg, s ha végül mégis becipelem, teljes testét hátrafeszítve földön fekve tiltakozik a diszkriminatív eljárás ellen. óóóó, hát még egy szunnyadó rebellis kölyökforma volt lánykorom minden álma!)

Ma reggel is boldog nirvánában* indultunk az ovi felé. A célobjektumhoz sikerült majdnem egyszerre odaérnünk (azaz a parkolóba egyszerre majd onnan a Nagyok közelharcot vívtak, hogy ki ér be elsőként az oviba, amiben az őrült szülők is részt vettek, Apjuk nehezítőtényezője a hóna alá csapott Bigger volt, az enyim meg a magossarkú csizmám, futásnál kifejezetten előnyös!), majd lelkemből szakajtott magzataim kitalálták (igen, mindhárom!), hogy ugyan maradjak már egy kicsit velük.

Bigul nem sokat gondolkodott, bevetődött az ovisok közé reggelizni a világ legtermészetesebb módján: 

A miovinkban -mint már oly sokszor említettem- hagyományőrzés éltetődik (ejj, de szép magyaros szót sikerült találnom),  így ünnepeink alkalmával ötletesebbnél ötletesebb dolgokat találnak ki. Tavaly ugye kicsihuszárunk volt, idén is előadnak valamit a gyerekek, és most a fiúk is lányok is kartonpapírra varrnak: a lányok pártát (Micicica egész lassan halad vele, hiába no, ő éppenmost pókember korszakát-  és sze-rel-mes vagyok Anya-ét éli), Hunor viszont önmaga türelmetlenségét meghazudtoló módon öltögette hosszú perceken át - a szemem láttára!- a huszársüvege címerét. 

 S hogy miért, illetve hogy kiért is nem halad Mickó pártája....

* ami nálunk úgy zajlott, hogy Hunor és Minka más és más szülővel szeretett volna óvodába menni, ezért hangorgánumukat és mindennemű más eszközüket is bevetették, majd végül Mici kis kört tett Apjukkal egy munkázós címen, Bigi az ő társaságukat választotta, Hunor pedig futóbiciklivel és velem óhajtotta abszolválni azt a 150 méternyi távolságot.

nekem valentin

Zajos farsang

Tavaly már sikerült ódát zengenem kedvenc óvodánkról, idén csak annyival egészíteném ki, hogy a fél 11-es kezdésre megérkező viharos hófúvás kicsit elbizonytalanított, bár azzal nyugtatom magam, ez már valóban a Tél király utolsó és mindent beleadó ereje lehetett. 

A gyerekszám meg az influentikus felsőlégúti mizéria következtében csappant meg alig 20 főre. 

Tél elzavarva ("nekünk most már tavasz kell!" és lőn, ma már olvad is) , feladat teljesítve, megérdemelt fánkok a pocakban:

S aki még nem unja, annak ITTEN látható egy hosszabb verzió is, melyben fiúk-lányok csúfolódnak egymással. Nyomokban fellelhetőek a migyerekeink is. (kis segítség: Huncos piros síoverall, Mici ződ nadrág, vajszínű kabát)

ha már gyerekszáj: a szerepekrűl

Zajos farsang tiszteletére, ma 4 gyerekem lett hirtelen, ami nem baj, mert -továbbiakban- vendéggyerek, a  legkönnyebben kezelhető az összes gyerekem közül. (nyilván, mert nem az enyém, höhöhö)

Mici, a  démoni nő, a gyerekszoba közepén öltözködik, s közben vendéggyereket ösztökéli munkára emígyen:

- Te most mosogass el! micsinálsz? mosogassá már!
- De én nem tudok mosogatni, az a lányok dolga! -válaszolja vendéggyerek kissé megszeppenve.

- Nem tudsz? akkor tanuljál meg, mert én nem fogok mosogatni!- buggyan ki ösztönösen Ősasszonyból az újabb életigazság. 

Vajh megszületett-e már az a férfiember erre a világra aki ezt a nőszemélyt el fogja viselni?! (a kérdés költői. és btw sokat lehetne tanulni Micilányka hozzáállásából...)

a legszebb bók

Anya, neked annyira gyönyörű a hajad, nagyon szépen fénylik, úgy, mint az oviban Annácska pónijának a rózsaszín sörénye!

Ezt most inkább nem kommentálnám.