The big recurrence

"Figyeltem, ahogy gesztikulál, mintha egy felnőttet utánozna. És akkor egyszer csak rám tört az az érzés. Váratlanul, minden figyelmeztetés nélkül. Minden szülővel megesik néha. Nézed a gyerekedet egy teljesen hétköznapi pillanatban, nem egy iskolai előadáson vagy egy sportversenyen, és egyszer csak rádöbbensz, hogy ő jelenti az egész életet számodra, és egyszerre vagy meghatott és rémült, szeretnéd megállítani az időt."

(Harlan Coben)

 

amikor azt mondja, hogy szőlő

Csumpici Gáspár, hétköznapibb nevén Pelenkási Bigulka beszél. Általában hablatyol nagyhangon és felelőssége teljes tudatában szigorúan szemöldökösszevonva, ám egyre többször nevezi nevén az embereket, tárgyakat. (sőt akár rövidke mondatokra is képes hogyaszongya: tedd le, anya gyeje, apa gyeje, tutuá = túrórudi, kokoá = kakaó, brubruá = autó  és persze hogy most nem jut eszembe több...)

Engem megvesz kilóra, akkora cukkerborsó:

Hétvégén meg több napon át visegrádi palotajátékolt az ifiúr és böcsös testvérei, előbbiről körösztapja lőtt egy kedvenc csontrágósat, utóbbiakról szégyenszemre én meg jól nem tettem. (bezzeg az iccakai fölnőttbuliról még videók is készültek, ójajj...)

Variációk egy témára, avagy hogyan is illeszkedett be KisKokó családunk mindennapjaiba

Cuki állat-gyerek fotók következnek. Állatbolondok számára kötelező. (ugyanmár, dehogy vagyok én elfogult). 

Azonban, akik szerint a macska csak egy -jobb esetben- egerésző háziállat, az az alábbi fotókat csak saját felelősségre nézegesse:

délutáni csöndes-pihenő

virágos ruhás lány ufószeművel

a kötelező "valami morzsolgatható" jelen pillanatban egy kismacska láb

FHV reload

Óh, boldog békeidők, amikor csak úgy jódógomban süvöltözöm méhem gyümölcseivel. 

Aztán, beköszön egy régnemlátott vendég, mely megsorjázza a felnőttlakosságot is, nos akkor rájövök, hogy a bio üdítők (gondolom, szintén bio) festékszínezőit képtelenség bármivel is eltüntetni a lepedőkből, nomeghogy Ágnes asszony hozzám képest hobbizgató cserkészlány (már ami a bűnhődéses mosási kényszeres részét illeti, a többiről most inkább nem nyilatkoznék)

és már megint Mici

Mici kisasszony, a félrehallások és elcsípett szavak sajátos történetté alakításának a nagymesterasszonya, hétvégén ismét alkotott. 

Történt ugyanis vasárnap, hogy miközben cukorborsó módon hajasbabáját fésülgette (értsd ezalatt: versenyt motorozott eszetlen tempóban és hangerővel a bátyjával a teraszon), mintegy semmiségként odabökte, hogy Anyaaaaa, engem a Noel úgy hív, hogy Dzsonkó Posztó! Többszöri visszakérdezésre is kitartott amellett -egyre erőteljesebb hangerővel nyomatékosítva-, hogy őt pediglen Dzsonkó Posztónak nevezte. 

Ellenvetést továbbra sem tűr, de anyjában méltó partnerre talál (kire is ütött ez a gyerek, hm?), így felhívtam föntebbemlített kisfiú anyukáját, hogy aztán egy jót röhöghessünk kibogozhassuk, hogy kisfia valóban szerepjátékosat játszott Micivel, egészen pontosan Mici játszotta a verdák közismert Joe Komposztorát. 

Emíltettem már, hogy milyen jó dolog is lányos anyukának lenni?!

Hogyan ismerkedjünk rendőrökkel

Sajátos Minka-módszer. Mindenesetre hatásos.

Percekig biciklizz ezerwattos vigyorral a fejeden és bizonyos időközönként egy-egy röpke pillanatra végy csak tudomást arról, hogy a helyes 30-as rendőrfinnyú mennyire jól szórakozik belevalóságodon.

Amikor nem marad már más bemutatható brinyós performansz a tarsolyodban (két keréken állva biciklizés, nyikorgó kontra fék, rendőrkocsi milliméterekre való megközelítése járműveddel), akkor föntebbemlített ezerwattossal az arcodon közelíts a rend éber őrei felé emígyen: van egy kis kokónk! *

A magyarázkodást hagyd anyádra.

* új cicánk lett, s mivel még anonim és nagyon hasonlít elődjére, így ideiglenes a kiskokó névre (nem)hallgat.

Árvíz 2013

Helló Duna... 

... üdv a kertben/udvarunkban: 

Szerencsénk volt, a házat nem érte el. A gyerekek -mint mindenben- most is meglátták, megélték a csodát. 

Azt hiszem, nekünk felnőtteknek is sikerült egy szeletkét megérezni belőle. Szurmai János gondolatait kölcsönözném, aki jelenlévőként tökéletesen szavakba öntötte a lényeget, a megélt pillanatot: 

Ünnep - a bajban.
Aludtam rá egyet, hogy biztosan meg tudjam fogalmazni, mit láttam az árvízben dolgozó embereken.
Boldogok – a baj kellős közepén.
Igenis boldogok: a középkorú hölgy, aki hét közben unott arccal veszi át a hivatalban a papírokat, most a szakadó záporban sem hagyja abba a zsákok pakolását; az eladó, aki pontosan hatkor akkor is lehúzza a rolót a kisboltban, ha pár elkésett vevő futva érkezik a busztól, most nyakig sárosan cipekedik, a szabadnapjain; a legendásan kelletlen autószerelő a legnagyobb zsákokat veszi a vállára.
Cipekedés közben félmeztelen férfiak évődnek az asszonyokkal, akik kacagva válaszolnak nekik. Vadidegen emberek szólnak egymáshoz a legnagyobb közvetlenséggel, bizalommal és figyelmességgel...
...aztán késő este, a sötétben kis csapatokban indulnak hazafelé, fáradtan, vizesen, mocskosan és szakadtan. Nem várnak köszönetet sem. Eltölti őket egyfajta csendes elégedettség.
Csak tér kell az embereknek: igazi, valóságos feladat. Alkalom, hogy megmutathassák, mi mindenre képesek igazán.
Ezt is az árvíz hozta: a lehetőséget, hogy olyannak láthassuk egy időre magunkat, amilyenek mindig is szerettünk volna lenni.

biciklisták

Amíg a mai Bumbis szenvedélyemnek hódoltam, -aki kivételesen bújós-ruharágcsálós és fotogén jókedvében leledzett-, a Nagyok megtanultak biciklizni. Vagyis inkább pontosítanék: kiderült, hogy TUDNAK biciklizni! (vivát futóbicikli és kismotor által tökélyre fejlesztett egyensúlyérzék) Persze ez sem ment zökkenőmentesen, Hunor találta a biciklit (a lovardás ovistársáé), ráadásul az ő mérete is volt, de persze Kismicc sem maradhatott le illetve ki a mókából, -ezt mélytorokhangon többszörösen is a világ tudtára adta-, s így neki a méretei miatt a felszálláshoz segítség kellett. (a leszálláskor alkalmazott kaszkadőresést akár Talmácsi is megirigyelhetné)

Ím a bizonyítékok:

Bumbisan:

Új feladat belőve: biciklivadászat két méretben ON.

napibölcs

- Anya miért sírsz? 
- Mert fáj a szívem. 
- De miért fáj? 
- Mert csalódtam valakiben és ettől most nagyon szomorú vagyok. 
- Anya, felejtsd el. Én mindig így szoktam, és aztán sokkal jobb lesz minden.

Gyermeki tisztánlátás és mesterkéltség mentes logika. A legjobb tanító mester.

közkívánatra

Mici, családunk udvari bolondja, újabban bearanyozza mindennapjainkat. Olykor rendkívüli éleslátása varázsol el, máskor szőkenős értetlensége csal mosolyt arcomra. Egy dolog azonban bizonyos: ő az a lujzibujzi (saját magát becézgeti emígyen!), aki senki számára sem marad közömbös.

Történt a minap, hogy Minkus erős érdeklődést kezdett mutatni Bigi fogantatását illetőleg. Általában az igazat és csakis az igazat szoktam mondani nekik, ám most annyira furin alakultak a kérdései, hogy a beszélgetésünk végére egy későbbi időpontra való elnapolást indítványoztam.

- Anya, a Dzsigát (még mindig dzsé a zsé) miért nyelted le? azt akartad hogy a hasadba kerüljön? 

- Ööööö, nem, nem nyeltem le a Zsigát, Zsiga először a szívemben, aztán a pocakomban kelt életre, és amikor már nagyon szűkös volt neki a lakosztálya kibújt a mivilágunkba.

- És ki tette bele a hasadba?

- Amikor Apával úgy gondoltuk, hogy szeretnénk egy újabb kisbabát, akkor erre rábólintott a Jóisten is és leküldte Bigit. (tudom, elég béna magyarázat, de csípőből sose mennek a roppant jóféle válaszok)

- Ki? Jézus? (hittanórára jár és verhetetlenül kántálja az egyházi énekeket, sajátos micinyelven természetesen)

- Nem, kicsim, nem Jézus, hanem az ő apukája. 

- A Mikulás? ...és mindeközben kikerekedett értetlen bociszemekkel meredt rám.

Persze megnyugtattam, hogy a Mikulás nem Jézus édesapja, amit ő hangos és csilingelő nevetéssel vett tudomásul és már röpült is ezerfelé. Világot felfedezni, tapintani, érezni, megélni. 

(meg kell jegyeznem, hogy ez a poszt nem jöhetett volna létre enélkül a pár rám vonatkozó sor nélkül, ami rendkívüli módon be- és megtalált és erőt adott. és különben is királylány, ennél ezerszer nagyobb gödörből is kievickéltél már valahogy. és nem, képmutatva nekem sose ment, csak őszintén és tisztán, és hiszem-tudom, hogy eztántól is menni fog. s ha eljön az ideje, talán ide is le merem majd tenni, erre a virtuális asztalra is a batyumat, okulásként vagy csak emlékezésként.)