Napjaink az egysíkú tűlelésről, másnéven a mindennapos mókuskerékről szólnak. Kötögetési hullámomban megkötöttem a
sálamat, most készült el a Micié is, és őt követi a Huncosé, mert a
lányokat előre kell engedni.
(úgy látszik, még sálkötésben is). Némi magyarázatra szorulhat, hogy miért is sálaztam fel ennyire a családot: egyrészt könnyű ujjgyakorlat, számomra roppant pihentető, másrészről magamnak szerettem volna megkötni a fentebb-említettet, aztán valahogy mindenkire átragadt a sál utáni áhítozás.
(még az apjuk is sóvárog már)
Egy telefonbeszélgetés és egy
velünktörtént* kapcsán döbbentem rá például arra, hogy amióta Hunor megszületett, azóta mi
(értsd ezalatt apjuk és én), leszámítva pár vacsorát, úgy igazán nem voltunk kettesben eltöltött programon. Se egy nyúlfarknyi wellnesz, se egy mozi. És persze 3 gyerekkel maga mögött az ember lánya már tudja, hogy a gyerekvállalás nem egy sétagalopp és leszámítva pár überfontos státuszban dolgozó ember munkáját, aki 8-10-12 órában és sokszor azon is túl hazaviszi az övét, már csak az anyáké lehet komplexebb életforma. Itt soha nincs kikapcsolt telefon vagy el nem indított számítógép. Folyamatos a verkli, és kézzelfogható segítség nélkül, lehet súrolni olykor-olykor az őrület határát. A gyerekek számának növekedéséével egyenes arányban csökken a család/barátok
szittelési kedve is, pedig eskü' a finyúkkal semmi gáz nincs: elsőszülött rákapott pár napja az igazi lego ízére, számomra kész csoda miket össze nem állít az alapanyagokból totálisan egyedül, és az estéink sem torkollnak már veszekedéses villanylekapcsolásokba, önként és dalolva jelez 9 után pár perccel, hogy álmos, menjünk. A legkisebbik sem zavar sok vizet, még mindig eszik-alszik-macizik üzemmódú, na, a közbülső, az az istenadta jány, ő valóban keményebb dió, hiszen az egyemberes gyerekek csapatát erősíti. Alapvetően idegtépően akaratos és fülettépően hisztis. Bizonytalan emberek csodálatos kiegészítője is lehetne. És itt a megoldókulcs: általában nem szokott problémám lenni a döntéseim meghozatalával, ezért is frusztrál le rosszabb napokon a
kicsitükröm. Jobb napokon meg megmosolyogtatóan szívenmelenget. Akárcsak ez a
régenhallott, ami bár még mindig nem megy könnyek nélkül**, kismici rekordkísérlete jóvoltából
(a hányszor hallgatható meg büntetlenül egy dal kategóriában indul), már sikálja is a tűréshatáromat.
Mintegy nem mellékesen megjegyezném, hogy éppen ma két éve költöztünk a nagyonnagyvárosból, a nagyonapró falucskánkba, ma lépünk be a
Sárkány évébe, -ami termékeny évet ígér, és semmikép se világvégét-, és az én édesanyám is ma lenne 61 éves. Sokszor eszembe jut, és olyankor megkeseredik a szám íze. És hiányzik, mert sosem tudom meg, milyenné alakította volna a barátnős kapcsolatunkat a gyermekeink érkezése. Nem tudom, hogy rivalizáltunk volna-e gyerekneveléses témában vagy pedig képes lett volna önmaga anyasági mintáját követve, lenyelni a koncepcióink közti különbséget és a háttérből segíteni. Hogy lettek volna-e játszmáink? Hogy az ő egygyerekessége után, tudott-e volna bármit is kezdeni a mi csicsergő siserehadunkkal? Kérdések, melyek örökre megválaszolatlanok maradnak. Kérdések, melyek buborékos űrt képeznek bennem, hogy aztán kidurranjanak és csak vacogó hiány maradjon utánuk.
* történt a minap, hogy valami égi konstelláció következményeként, a kicsik emberi időben kidőltek este, csak Hunor maradt talpon a vidéken, így ottragadt a nappaliba, tévét néztünk, beszélgettünk, pattogatott kukoricáztunk és csak órákkal később tudtam megfogalmazni azt az önfeledt érzést, amit akkor és ott éreztem. Jó volt ez a partner kapcsolat, jó volt kicsit kikapcsolni és a mondataim zömét nem tiltószóval indítani vagy sztendbáj üzemmódban is arra figyelni, és még mielőtt megvalósítaná kitalálni, hogy Püppe királylány milyen objektumot kíván éppen bevenni/összetörni/szétszedni/megsemmisíteni. Hosszú évek óta először éreztem szabadnak magam. Még akkor is, ha ez ebben a kontextusban kissé abszurdnak is hangozhat. (meg is állapítottuk rögvest, ha nem született volna csak egy gyermekünk, mostanra már milyen laza életünk is lehetne. így meg, a jelen állapotokat tekintve, minimum 3 év "rabszolgasors" áll még előttünk)
** a kisliba ösztönösen ráérez a gyöngémre, az első akkordok megpendülésekor óvatos mozdulatokkal megközelít, halvány mosollyal az arcán megsimogat, majd ölbebújik és velem dülöngél a zene ritmusára. Hát ilyen (is) ő.
