Uccsó dokkerlátogatás

Közkívánatra és a lelkem megnyugtatására (mer' ezidáig olyan szépen vezettem a várandós-naplóimat),  nekifutok akkor még egyszer.

Tegnap késő délután Zsigmond-nézőbe indultunk volna. Előtte azonban Kismici kisasszony úgy döntött, közelebbi kapcsolatot létesít az udvarunkon található murvával. A nagyreményű találkozás oly jól sikerült, hogy apjuk a karjában hozta be egyetlen leányát, aki ezalatt a 20 méter alatt mindent vérrel borított be, üvöltött, hogy a fél falu a kapunk előtt toporgott, és első pillantásra nem is igazán tudtam megállapítani honnan is vérzik. (főként nem a zuhany alól... aztán megtörölgetve kiderült, hogy a bal ajka felett egy félcentis területen kinyílt a bőre, mint a tubarózsa és mint megtudtam a ház tanult emberétől, konkrétan azon a részen kétféle hámréteg találkozik, ezért is vérzékeny ennyire).  Elég lassan csillapodott a vérzés, kicsit még tanácskoztunk is, hogy a gyereksebészet vagy az eredeti tervekben szereplő nőgyógyászati rendelő legyen az úticél, végül maradtunk az originálnál, mivel Lédi Dömper is megnyugodott, már csak hasadt ajka és néha szivárgó vére emlékeztetett az új ismeretségre. (és továbbra sem tudom elképzelni, hogy ez a hasadék nyomtalanul el tudjon tűnni, bár szemmel láthatóan is gyönyörűen gyógyul, hihetetlenül van kitalálva ez az anyatermészet)

A rendelőben megtörtént az ilyenkor szokásos tenyésztés levétele is, melynek során rádöbbentem, hogy én tulajdonképpen nem is akarok szülni. Azaz de, nagyon is, de ez az egész történet immáron kezdi az elkerülhetetlen kategóriát súrolni, és én az ilyen végérvényesen eldöntetett dolgok alól, általában zsigerből tiltakozom. Nem mellesleg meg egyre jobban előtör belőlem a félelem, meg a szokásos kettősségem szerves részeként: a várakozásos izgalom is.

Készült még egy búcsú ultrahang is, ZsiguBigu kicsit nagyobb elődeinél, de most sem kell óriásbébire gondolni, max 3 és fél kila körüli lesz a végső saccolt súlya. Ha végig bennmarad. És jelen állás szerint olybá tűnik, neki sem akaródzik hamarabb kibukkannia a napvilágra. Mint már említettem, külső-belső kapuk szorosan csukva, néminemű felpuhulásnak sincs sehol nyoma.
Számokban bötükkel:

Zárt méhszáj, megtartott portio, álló burok. Norm. tónusú uterus, előlfekvőrész a bemenetben jól illeszkedett magzati koponya. Egy magzat koponyavégű hosszfekvésben.
BPD: 95 mm
TAD: 93 mm
FL: 73 mm
Becsült súly: 2990 gramm. 
Dg: grav 36+1

Végül a sikeres napunkat a Kisrigóban zártuk egy össznépi palacsintázással. Najó, én még egy tejszínhabos marlenkát is lecsúsztattam Zsigmond királyfinak. A megnyugtató haladékért cserébe. (és Kismicire való tekintettel, meg az áttekinthetőség kedvéért ma létrehoztam egy újabb kategóriát a blogban "baleset" címszó alatt)

A bosszú

Reggel óta kisebb-nagyobb megszakításokkal kreált remekbeszabott és enyhén hatásvadász posztomat, -melyből kiderült (volna), hogy Zsigmond köszöni szépen, totálisan jól érzi magát odabent, jó szorosan magáracsukva külső- és belső ajtajait és nagyobb, mint elődei, hogy majdnem meghiúsult a dokilátogatás, mert indulás előtt éppen kettő perccel csókolta Kismici kinyíltszájúvá az udvari murvát-, egy kóbor áramszünet örökre az éterbe tüntette. Pedig volt vér is benne, meg könnyek, meg izgalmak bőséggel.(sőt, száraz tények is)

Hiába, a blogspot sem lehet tökéletes.

Amikor örömlánynak néztek, avagy sajátos jövedelemkiegészítés gyed/gyes alatt

Történt vala, hogy múlthéten ismét kimenő napos lettem, több okból kifolyólag is. (mert magyarázat mindig kell, ugyebár...) Egyrészt pánikszerűen rám tört a felismerés, hogy jesszusom, mingyá' szülünk!, ebből kifolyólag meg van már annyi rutinom, hogy tudjam, az elkövetkezendő pár hónap minden lesz, csak lejtmenet nem, és a távolléteimet 2-3 órás szakaszokra maximalizálhatom. (ó, igen, ájláv mellszívó) Ennyi indok meg már bőven elég egy rihegős-röhögős-csajos-shoppingolós nap összehozásához (meg az is, hogy megtudtam, létezik -és most már a birtokomban is van egy- olyan kence, melynek neve "szemhéjpúder alapozó", és tényleg nagyon tuti a cucc, nem is tudom, hogyan tudtam ezidáig létezni is akár nélküle?!), de ha még mindig kellene indok hát tessék: anno készültek ezek a  csodás Minkalak fotók, és igencsak hiányérzet maradt volna bennem, ha ez most kimaradt volna. Bár most tényleg nem ezen volt a hangsúly, azért mégiscsak sikerült az aznap hangulatát megragadnunk és palackba zárnunk, annak ellenére, hogy nem kifejezetten konvencionális típusú pocakfotók készültek.

Node, térjünk csak vissza a címben szereplő új szakmámhoz. A Nyugati téri aluljáróban beszéltük meg a randinkat, pár perccel korábban érkeztem, így hódoltam egy szintén régfeledett hobbimnak, mégpedig metrószagú péksüteményt (hétköznapibb nevén barackos fornettit) kellett majszolgatnom, emígy állítván emléket világi női mivoltomnak, és most jöhetnének az amikor még.... kezdetű mondatok tucatjai. 

Sétálgatok-nyammogok, minden pórusom érzékeli a fővárosi vibrációt és raktározom. Így föl sem tűnik, hogyan is közelített meg az az ötvenes férfi, csak azt észlelem, amikor már finoman érintve a karomat nekem-suttog egy "mennyi?" kérdést. Én hülye meg hebegve válaszolok, hogy ööö, nem is tudom mennyi az idő, nincs órám. A jólöltözött ötvenes erre elnéző mosollyal továbbáll. Zavartan körbenézek és ekkor döbbenek rá, hogy fényes nappal, délután 4 órakkor betévedtem a placcra. Mentségemül, teljesen átlagos külsővel rendelkező cigi-cigit áruló leánykáknak-asszonyoknak tűntek a köröttem sétálgató lányok. A legérdekesebb viszont az volt, hogy mindez rendünk éber őrei felügyelete alatt zajlik/lott. (persze, hazajőve gyorsan kigugliztam, hogy mindez csak számomra volt újdonság, évek óta jól működő türelmi zóna napközben a Nyugati téri aluljáró... )

Este szintén arra vitt az utam, kissé remegő gyomorral céloztam meg az objektumot, de ekkorra már patikarend fogadott: hajléktalanok már nem élnek odalent és a lányokat is másfelé vitte a dolguk. Viszont a jólöltözött ötvenest ismét megpillantottam a villamosmegállóban ücsörögve. Páratlan logikámmal kikövetkeztettem, hogy a délutáni kérdése inkább volt informatív, mint komoly szándékú, valószínűleg azt hihette, idegen terepre tévedt külsős munkatárs lehetek. A nyóchónapos hasammal. Mindenképpen biztató jelenség a jövőmre nézve. Még fénykoromban se volt ekkora sikerem.

A morális részét érintve meg... belegondolni sem túl jó, hogy milyen irányba halad azért ez a világ... hogy alig pár év alatt teljesen természetes és elfogadott ténnyé vált az, hogy egy turisták és a saját kiskorú gyerekeink által sűrűn frekventált területen folyik mindez, a jard áldásos szemet-hunyása mellett. Ahogy mondaná a vígözvegy tyúk, miután Vuk elhurcolja az énMarcimat, azaz a miMarcinkat, drágám!: ez rendkívül szomorúúúúúú.

Amire büszkék lehetünk

Tegnap este, egy újabb bortársasági vacsora apropóján, az a megtiszteltetés érhetett, hogy a mi grillezett kecskesajtjainkból készült saláta volt a felvezetője egy 2009-es könnyű egri leánykának, Gál Tibor pincészetéből. Az est meghitt és nosztalgikus hangulatban telt, a 2005-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt egri borásznak állítva emléket, a megteremtett hagyományokat továbbvivő fia és felesége történetei segítségével. 

Íme kebelünkön dédelgetett gyermekünk első nyilvános debütálása:

És még mindig tanyalájf

Ha még egyszer valaki azt meri állítani, hogy a kecske egy buta, mélabús és igénytelen katángkóró rágcsáló állat, azt összekötözöm a mieinkkel. 

Kecskuszaink ugyanis két csoportra osztva funkcionálnak jelenleg: házunk tájékán éldegélnek a tejet adó, napi kétszeri fejést igénylő anyáink (4 darab) és a két hozzájukcsapódott társalkodónő (egy fiatal jerke valamint egy matuzsálemkorú hölgyemény), a másik csoport alkotói pedig, egy falu széli tanyán sokadmagukkal vigéckednek. Itt éldegélnek herélt bakjaink és a tavaszi bepárzásra váró leánykáink. És nem telik úgy el úgy nap az utóbbi időben, hogy itt vagy ott ne történne valami kis izgalom. A háztartásunkban élők esetében már biztos vagyok abban, hogy egészen egyszerűen rákaptak az élesztős borra/pálinkára, és csakis ezért játsszák el, átlag kéthetente a felfúvódásos-hasmenéses performanszukat. Már nincs is bennem izgalom, csupán tényként közlöm a ház urával, mint a Fűrész bácsi az nagy klasszikusban, hogy lenne itt egy kis játék. 

A sihedereink, izgága korukból fakadóan, eddig csak szökdöstek egy kis romantikus Duna parti sétára, esetleg kocsikra másztak vagy magányra vágyva egy éjszakát beszorulva töltöttek egy farakás mögött. Azonban este már az egyik szépreményű jerkénk az itthoniak tünetét játszotta el, így megkapta a már megszokott élesztős Sangriáját (most éppen ez volt kéznél), de pofátlan módon, ma reggel is kiharcolta a tünetei megléte miatt a reggeli adagját. Plusz még egy bónusz szurit is.

És most következzen egy diszkrét képdömping arról, hogy gyermekeim számára mennyire nincs akadály, ha a kecskékről van szó: mindketten képesek voltak átmászni a kerítésen. Hunor nem csak combközépig lett fostos, Kismici meg a húszas évek trendje szerinti kis rózsaszín ejtett-aljú fidresfodrosával zuttyant bele egy beazonosíthatatlan szagú és állagú akármibe. Meglibikókáztatták a kecskéket, majd hazaérve medencepartiba kényszerítettem őket. Nagyon nehéz volt. 

(esemény utáni képek nem készültek. éppen elégszer látom őket így, átlag kétszer naponta. és jajj, ha jön az esős idő!)

és beszól a büdöse

A kecskék mellett tök-nagyhatalomságra is pályázunk, bár én a kezdő párásztok bájos rutintalansága mellett megemlíteném a hitös éhhaláltól való félelmét is. A lényegen ez mit sem változtat, lassacskán a fél falura a tökeimet-cukkinijeimet-patisszonjaimat lőcsölöm, mindamellett a fagyasztónk is dugig. Persze, az érem másik oldala meg a tudat, hogy két kezünk munkája, hogy valóban más íze van, és a büszkeség, hogy mindez a mienk.

A mai ebéd ismét a tökfőzelék-tükörtojás kombinációjából állt, de ma valahogy mindnégyünk szája íze szerintire sikeredett, osztatlan sikere volt. Hunor kétszer kért belőle, többször megjegyezte, hogy mennyire finomat főztem, és hogy ő életében ennyire finomat még nem evett, Minka meg csak hümmögött elismerésében és bólogatva tömte magába. 

Hunor második szedésénél volt egy kis bizonytalanság, gondoltam besegítek pár falattal a hatékonyabb eredmény elérése érdekében. Közben az alábbi párbeszéd zajlott köztünk:

- Hunor, lett volna egy fogadásom arra, hogy a második adag tökfőzelék a tányéron marad.

- Akkor nyertél volna, Anya.

Ezek után az apja nyerítve felröhögött. És én is. 

Az egész napos egyszál-fütyiben-a-kertben után este, az apja próbál rövidnadrágot találni a fiának, de persze, nem sikerül csak egy háromnegyedesre bukkanniuk. Hunor elnéző hangon nyugtatgatja az apját: nem baj Apa, te nem tudhatod, hogy ez nem rövidnadrág.

Ilyenkor mindig eszembe jut kétségbeesett küzdelmem a némaságával. És olykor visszasírom azokat az időket.

A Szobatiszta, a Rettenthetetlen és a Két Véglet Közt Tengődő

A Szobatiszta: különleges ismertetőjele, hogy áttért a pelenkátlan létre -hála az anyja egymást követő kettő darab hanyagon lefektetett éjszakájának: pelenka-mentesen tért nyugovóra-, és ez az éjszaka folyamán sem lett pótolva. Ennek immáron harmadik hete. És egyszer sem fordult elő éjszakai baleset. Pedig iszik, álmában is. Tegnap előtt végérvényesen is kishúgára adományozta a maradék pelenkáit is, mert ő már nagyfiú. És tényleg.

A Rettenthetetlen: ösmét bizonyította leánygyermekünk, hogy méltó a mellékelt ragadványnevére. Tegnap este, miután kettesben learattuk kertünk gyümölcseit és zöldségeit, megfejtük a lányainkat, naivan azt terveztem, egy szusszanásnyi időre kiülünk nagyasszony módjára a teraszra, mielőtt elkezdeném az esti műszakot. (sajt- és vacsorakészítés, fürdetés) Épphogy a hátsó felem landolt a széken, Kismici őrült tempóra váltott a műanyag mociján és persze, minden egy villanásnyi idő alatt történt, nemzetesasszonyunk homlokon landolt a kő járólapon. Nem vettem komolyan, napjában többször megesik, hogy elesik, azonban amikor talpra állt és megfordult, mefagyott a vér az ereimben: egy diónyi lila duzzanat éktelenkedett a homlokán. Ölbekaptam, kapott rá mélyhűtött mángoldot, és hívtam a ház lódoktorát, aki elsőszülöttjével kettesben csatangolt. Kapkodva próbáltam elmagyarázni  mi történt, de ekkor már zúdult is a nyakamba sugárban a róka-rege-róka és ezzel egy időben kibuktak a stresszmacik is a primadonnánkból. Mire rendbeszedtem, megnyugtattam (érdekes, alig sírt és a felajánlott fájdalomcsillapítót sem volt hajlandó beszlopálni), satufékkel megérkeztek a fiúk is, pár háziorvosi telefon, meg pupilla-vizsgálat és megállapítást nyert, hogy a leány jól van. Annyira, hogy félelmét legyőzve, azonnal vissza is pattant az őt magáról levető motorra. Este lehajláskor még fájlalta a bíbí-jét (mondja is a cukornyúl), hamar el is aludt, majd ma reggelre már csak egy kétszázforintosnyi tipli emlékeztet a tegnap estére (meg a gyomrom remegése, ha eszembe jut)

A Két Véglet Közt Tengődő: ha a gyomorsav felemészt- fenn magosan ücsörög, ha éppen (derék)fájásokat produkálva, úgy érzem, azonnali hatállyal távozni szeretne belőlem, garantáltan alul dorbézol. Olykor még a feje is kitapintható... jájj! Messzemenő következtetéseket a jellemére nézve nem tudok és nem is merek levonni, ámbátor azt megkockáztatom, méhen belül egyik gyermekemnek sem voltak ennyire erőteljesek a mozdulatai, ennyire fájdalmat okozóak a megfordulásai. (és ennyire hajnalig mulatozó sem volt egyikőjük sem... csuklik, rüttyög, tivornyázik)

34-es

Közkívánatra riogatok. 

Keresztcsontom föllélegzett és már nem csípődget, mióta Zsigababám úgy döntött visszakúszik közvetlenül a gyomrom helyére. Azóta viszont újra hű társam lett a belsőleges szuszpenziós savmegkötő. Mert nekem semmi se jó, tudom.

Tanyalájfi fitnesz-napok -étkezés

A leglényegesebb a plusz öt kiló eléréséhez a 8. hónap derekán, a rendszeres mozgás mellett, a megfelelő táplálkozás.

Nos, az első trimeszterben annak örültem, ha valamit jó étvággyal képes voltam elfogyasztani és ha ez a valami meg is maradt bennem. Volt mandarinos korszakom, meg kókuszos, meg joghurtos. Az életben-maradáshoz éppen elég. 

A következő trimeszterben már bátrabban ehettem -volna, de éppen ekkor köszöntött be a tomboló nyár a maga kánikulájával, -és a fojtogató gyomorsavam. Így a sok semleges folyadék mellett, gyümölcsöket fogyasztottam. Szőlőt, nagyszeműt, zöldet. Cseresznyét, sajátot. Meg meggyet. Szintén hazait. És aztán dinnyét. Együltőmben 2-3 kilós feleket. Főként a délutáni alvásos idejükben. Mert nem akartam osztozni egyetlen falatján sem. (az önfeláldozó anya) A húsok mellőzöttek lettek. Nem kívántam.

S most a harmadik szakaszban meg annak örülök, hogy elmúlt a gyomorsavam, de az étvágyam továbbra sem olyan, mint régen. Reggelente megmakacsolom magam, hogy az első kávé mellé lecsúsztassak egy szelet vajas kalácsot. Aztán gyümölcsök ismét. Még mindig a görögdinnye az abszolút favorit. Vacsorára pedig most már rendszeressé lett a nem kimondottan update szerelmem: friss házikenyér, saját kecskesajt-paradicsom-paprika-hagyma és mellé saját vágású disznyó oldalszalonna. 

Hát, ennyi a titkom.

Tanyalájfi fitnesz-napok -mozgás

Most, hogy már határozottan csak 2-3-szor kell benyomni a megfelelő gombot rajtam és már üzemképes is vagyok, gondoltam megírom az elmaradt átlagos egy napunk-at. (ha már életmód kategória, ugyebár)

A család ivarérett tagjai reggel 7 magasságában ébrednek fel. Ekkor a krampuszok még javában összetekeredve húzzák a lóbőrt. Igyekszem összekaparni magam és beindítani a napot: laza mosdójárat, előző esti maradékok eltüntetése, kávégomb benyomása. Föntebbi bokros teendők véghezvitele utáni rádöbbenés: még szívesen visszabújnék, mert ha valóban beindul a verkli, akkor nincs több pihenő. A visszamászást követően agyban lezongorázom az az-napot: általában könnyen abszolválhatónak tűnik. Agyban. 

Aztán menetrend szerint ébred a hitös, kitámolyog-ébredezik-morcos, mert reggelvan. Huncos követi a sort, cinege hangon kiskakast játszik (a verzió: "kukurikú, jóreggelt!" vagy b verzió: "ébresztőőőő!" ). Erre Rettenthetetlen leányunk is az apja keresésébe kezd, mire újra kétlábas leszek, már megy is a harc, hogy ki ülhet fel a pultra elsőnek? ki melyik bögréből kakaózik? ki mit reggelizik? ki nyomja meg nekem/apjuknak a kávéfőző gombját? tulajdonképpen bármi lehet a téma. Általában addig tart, míg valamelyikünk türelme eléri a végső határait és elő nem tör egy csatakiáltás, mely különböző fenyegető szankciókat és/vagy büntetéseket von maga után. Nyugodtabb napokon, csak egy szimpla elkülönítéses-gondolkodással is el lehet csírájában fojtani az elburjánzó vitát. 

Gyors öltözés, következik az állatok ellátása-fejés-locsolás-kert-közben beficcen egy-egy mosogató-ill. mosógép elindítás, kis pakolászás. Ha különösen aktív napunk van, 11 óráig le is zongorázzuk az udvari dolgainkat. 

Mostanában nem vagyok egy főzőmasina -bőven elég nekem a háztáji termények eltéliesítése-, így könnyen elcsábítható vagyok egy palacsintasütésre vagy valami réteslapba töltött ebédnek is gúnyolható batyura. Közben indítom a sajtot. Illik betartani az időket-hőfokokat, így ekkor a törpenépség lábalatt játszik (veszekszik-verekszik) vagy a teraszon motorozik vagy Villám mek Klínt néz. (by Hunor). 2-3 magasságában én már szívesen vízszintesbe helyeződnék, általában velem tartanak. Ez a napom csúcsa, -bár olvasással-alvással töltöm én is-, de ez az egy szabadon hasznosítható órám akad, jelen állás szerint. Ők kicsit még ráhúznak másfél-2 órát alszanak általában.

Eztán éhesen ébrednek: szendvics Mickónak, valami sajátsütés Hunornak (nem, továbbra sem vagyok biomami, csak semmi péksütemény-édes sütemény nem kapható 20 kilométeres körzeten belül, így kénytelen vagyok). Ha különösen jó napom van, bevetünk egy kiskört (játszótér vagy Duna part), ha nehezebben vonszolom magam: várépítés, rajzolgatás házon-udvaron belül. Huncos újabban papást-mamást játszik a kishugival, a közös gyermekük egy újszülött méretű Röfi, akit oviba visznek, autóztatnak, öltöztetnek, pelenkáznak, javarészt az aggódó újsütetű apuka figyelmezteti hanyaganyut az effélékre.

Fél 7-7 magasságában újra az udvar-kert-állatok-fejés-locsolás következnek. Jobb esetben 8 óráig vége is a körnek (ha éppen nem szorulok a fejőszéken), ekkor bejövünk, fürdés- vacsora és nagybötüs apavárás. Mert anélkül biza nincs lefekvés. S ha végre-végre megérkezik (úgy 10 óra magasságában), mégegyszer vacsora, ekkor már eléggé hisztis és nyűgös a társaság, majd alvás, s ha másképp végképp nem megy: villanyoltás. Ennek viszont az a hátulütője, hogy általában hamarabb elalszunk, mint a gyerekek. (akik háperszehogy még mindig velünk-köztünk)

Néha úgy érzem, egy végtelen körforgás az életünk, ami ahelyett, hogy könnyebbedne, egyre nehezedik, egyre több a benne felbukkanó feladat. Nagyot vállaltunk, magunk sem tudtuk mekkorát, és azt sem hittük, hogy ez ennyire beforgat majd mindannyiunkat.

S hogy el ne felejtsem: tegnap bónusz napunk volt: törpök 9-kor kidőltek és mi 2 (azaz KETTŐ!!!) darab filmet is megnéztünk. Zsinórban. (azt hiszem, ezt kell majd beosztanunk a következő évekre)