Neverending story

Ismét pocsék éjszaka. Ismét ctg, nulla magzatmozgás, értékelhetetlen simák görbék helyett. Bő fél órás várakozást, -melyeket felrázás, csikizés és csokis croissant bevetése előzött meg-, végül a gépről lecsatlakoztatás, fél liter kakaó és egy übergej kapucsínó oldott meg. Erre már fölébredt a drágagyermek és mutatott némi hajlandóságot 3 darab kiugró vonal produkciójára. (zárójelben felajánlottam egy hajnal kettes randit is, amikor garantáltan szambát jár a kispasi, de senki sem lelkesedett igazán az ötletért)

Az elmúlt napokban a hangulatváltozásaim tankönyvbeillően eklektikusak, így a biztos vesztesek rezignáltságával kértem, adja valaki azt írásban, hogy ha Zsigmond a kijelölt dátumig nem hajlandó útnak indulni, akkor nem jöhetek ide többet még akár vállalva a kétnapontát és a saját felelősségre szabadlábon ctg-t. (merthogy ugye be lettem fenyítve az itteni befektetős protokollal, amit jelen állás szerint, egy normális várandósságban pont semmi sem indokol, a két kicsit meg már meg sem említeném indokként...). Volt egymásra-mutogatás meg mindenféle hümmögés, persze írásos paptyírt erről senki sem ad(hat), a szememben lobogó őrület meg egészen elrettentő lehet. (apjuk is menekül, szerinte már az sem mindegy hogyan vesz levegőt mellettem... holott csak azért haraptam ma éppen le a fejét, mert belémfeszíti a gyereket azzal, hogy minden napra kitalál valami halaszthatatlan elintéznivalót, amitől én agyban blokkolom a szülést...)

Következő időpontunk péntek. És a buflák fejem már a múlté. brühühü.

Hunor mesél

Az ovi jótékony hatásaként könyvelem el, hogy Hunorvirágszál rendkívül segítőkész és előzékeny lett a kishúgával is. Merthogy az oviban ódát zeng a személyzet a kisróka empatikusságáról, melyet mostanáig idehaza nemigen tapasztalhattunk. Amíg nem aludt ő is odabent, vállvetve segédkezett a déli lefektetésben, a kisebbeket betakargatta és bevitte az alvóállatkájukat-cumijukat, nyugtatgatta a beszoktatás alatt állókat, simogatta és vigasztalgatta, hogy ne sírjanak. Itthon azért ennyire nem rózsaszín a helyzet, de a napi kötelező tesócsesztetésen kívül (mely mindkét fél részéről tökéletesen működik már), sokszor nézem csodálattal telve, ahogy együtt játszanak, ahogy egymást kiegészítve élik mindennapjaikat. A számomra legkedvesebb azonban még mindig az összebújva alvásuk. Akárhogy is térnek nyugovóra, bármelyik oldalunkon is alszanak el, reggelre megtalálják egymást és mindig összeér valamijük. Akárcsak az ikrek. (sajnos, hajlamos is vagyok sokszor elfelejteni azt a két év korkülönbséget, mert Huncos pontosan annyival később kezdett el mindent, mint amennyire Minkus korán)

A legújabb kedvenceim, amikor a Nagyfiú mesél a Kislánynak. A mesék lényegretörőek, a tartalmukkal nincs is baj, a stílus és előadásmódon szoktunk elfordulva rötyögni. (egyszer majd megpróbálom megörökíteni a családiba, de egyre nehezebb képeket-videókat készíteni róluk, mert amint kiszúrják a gépet, oda a varázs):

(na pölö itt is jól lebuktam)

Segítsüti 2011 ősze

A jól értesültek már biztos tudnak róla, hogy a mai nappal ismét útjára indul, az elmúlt évek alatt rendkívüli népszerűségre szert tevő gasztro-blogger akció, a Segítsüti, mely most már országhatárokon átívelő karriert fut be. Idei választott támogatottjuk a Szemem Fénye Alapítvány, mely  gyermekhospice házakat üzemeltet, ahol az életet megrövidítő betegségben szenvedő gyermekek és fiatalok, valamint családtagjaik kaphatnak állandó gondoskodást. További részleteket olvashattok a fenti linkeken, licitálni az ínycsiklandó sütikre pedig rövid regisztráció után az alábbi oldalon lehet. (és idén is van lehetőség céges segítségnyújtásra is, azt pedig ehelyt tehetitek meg)

Amit még fontos tudni: most először nem éjfélkor zárul a licit, hanem szeptember 20.-án, kedden, délután 16.00-kor!

3 napon belül

Ma reggel azzal ébresztettem a hitöst, hogy rámosolyogtam. (najó, előzőleg én már éjjel kigondoltam, hogy reggel ezt fogom tenni). Ő szentségelve hátrahőkölt és csípőből rávágta a diagnózist: max 3 nap! Akkorrra buflák fejet növesztettem és olyan tenyeres talpassá váltam a viszonylag nyugodt éjszaka következtében, hogy gyorsan vissza is kerestem az előző kettő érkezése előtti uccsó fotókat. És tényleg akkor is pontígy. 

Zsiga nyugodt, és most már belém is átköltözött valamiféle béke. Utolértük magunkat, megcsináltuk a kijelölt feladatainkat, elrendeztük a dolgainkat magunk körül. Gyerekfelügyelet is biztosított, a Nagyok is tudják, hogy most már bármikor indulhatunk, izgatottak-várják. Főleg a kórházi látogatásokat meg a hazajövetel utáni, előre beígért ötösben töltendő összeszokó napokat. Amikor majd Apa és Hunor főz nekem levest és sütnek szalonnát. (legalábbis Hunor így képzeli).
A szülőszobák is felújítva várják, hogy Zsigmond királyfi megfújja a rajtot jelző sípját. Emlékszem, Kismici még megvárta, hogy kiválasszam az új házunk falfestékeit. Úgy érzem, azzal, hogy agyban elengedtem a gátjaimat, a testem is pozitívan fog reagálni rá.

Újabb ctg

A nem szokványos éjszaka után, hajnal 4-kor, szolidarizáló lányommal karöltve (aki aggodalmaskodó kicsiny szívarcocskájával türelmesen totyogott velem a mosdó-, fájó- és ivójáratokkal gazdagon tarkított éjszaka alatt, minden rándulásomnál pici kezét a hasamra szorítva kérdezgette, hogy baba? baba?) végre elaludtunk, és tettük mindezt családi stábunk teljes elkéséséig. 

Egy furcsa hasremegésre ébredtem, melyet csönd követett. Megijedtem és mindenféle butaságot vizionáltam, hiszen Zsiga uraság a máskor jólbeváltakra sem reagált. (csoki, reggeli kávé, téliszalámis zsömle). Úgy döntöttem, bebumlizok mégiscsak arra a ctg-re. 

Barátnőstől-Kismicistől vágtunk neki a buszútnak, hogy pár óra múlva kiderüljön, Zsiga ismét megfordult, igaz most csak a tengelye körül tette, háttal kifeszítve feszültködik, éppen elég bonyodalmat-riadalmat okozva ezzel, míg értékelhető nst és szívhang nem született. Alig mozog azóta is, látszólagosan pihen. 

És csak remélni tudom, hogy a nagy út előtti nagyalvását abszolválja éppen. Bár tudom, ideje még bőven van, az én idegeim energiatartalékai viszont végesek.

Fohász

Mindenéji fájásimat add meg nekem ma is.

Csak a szokásos papírforma... de miért is lepődöm én ezen meg?!

Reggel félelmetes pakkal indítottam útnak az elsőszülöttet, ami nem kevés bosszúságot derültséget okozott apjuknak, aki szerint cukorfalat leszek, amint a Nyilasmisi mennyiségű cekkerrel, szuszogva a dinnyeméretű hasammal, hónom alatt a két süvöltővel a déli napsütésben térek majd haza. Annyi negativizmus szorult beléje, hogy én is elvesztettem már az egész ottalvás felé a bizodalmam. 

Az egész délelőtt nyögvenyelősen telt, állandóan az órát- a telefonomat nézegettem, vajh most éppen mit csinálhatnak?! aztán eljött az előre megbeszélt 2 óra (Jutkanénivel abban maradtunk, ekkor jelentkezünk mi, ha eddig minden rendben zajlik és nem jelentkeznek ők), kissé remegő hangon telefonáltam be, hogy pár szóból kiderüljön: teljesült a vágya, aktuális szerelem és legjobb barát között feküdhetett le és kis buksisimi után az elsők között szenderült álomra. Negyed 4-re kellett érte mennünk, ébredéskor volt egy kis riadalom (sosem aludt még sehol idegenbe nélkülünk), de hamar megvigasztalódott.

És holnap is bent akar aludni. Mert szerinte attól lesz nagy és erős. 

És igen, mindenki TUDTA előre. És SENKINEK sem voltak kétségei. Csak én érzem magam egyik szeme sír a másik nevet királynak. Mert egyrészt csak éppen annyira vagyok büszke erre a rókabékára, mintha ma vette volna át a Nobel díját, másrészt meg olyan hamar szakad az a láthatatlan zsinór... ez a röpke délelőtti 3-4 óra hamar elröpült, innenstől 6-8 órát lesz távol tőlem-tőlünk. Ami egyrészt szintén könnyebbség, másrészt meg hiány. Meg kell szoknom a gondolatát annak, hogy egyre önállóbb, egyre nagyobb lesz az olyan rész az életében, ami tőlem már független.

És bár sokszor bizonygattuk, hogy mennyire hamar felnőnek és csak az első pár év a  kőkemény szimbiózis, azért ma mégiscsak megilletődötten nézegettük egymást apjukkal, hogy mennyire nagyfiúnk is van már... és amikor megpendítettem, hogy kettőt pislogunk és a koliba költöztetjük be pontugyanígy, apjuk a szokásos cinizmusával megjegyezte, reméli, akkor azért nem Márkó és Roland között szeretne majd aludni...

És ím a mininő

... aki birtokba veszi idösanyja új táskáját:

A Nagyobbik, a délutáni spontán teljes stábos alvás előtt, egyszer csak megjegyezte, hogy ő holnap szeretne az oviban aludni, majd megkérdezte, hogy hol lesz az ágya és hogy lehet-e a két barátja között? valamint beviheti-e a villám meklínes ágyneműjét? Lányos zavaromban, csak bólogattam, meg szempillogtatva-ölelgetve dicsérgettem az elsőszülöttet, hogy mennyire nagyfiú már és hogy mennyire büszke vagyok rá. 

Hm, ha ezt a mérföldkövet is ilyen könnyedén veszi, esküszöm könyvet írok. A gyereknevelésről. (Bár ahhoz legalább még egy darab sikertörténetet fel kellene mutatnom, és Kismici esetében az újra működő barnamacikról tudnék csak írni. Az úton átkelés és annak veszélyei hagynak még néminemű kívánnivalót maguk után...)

Zsigmond második ctg-je

...pontosan ugyanolyan érdektelen és semmitmondó volt, mint az első. És most negatív vagyok, de javarészt nehezen tolerálom az emberi butaságot és rosszindulatot. 

Történt ugyanis, hogy amikor a végére érve udvariasan kértem volna a következő heti ctg időpontot, -ami tulajdonképpen teljesen fölösleges papírforma, nem is értem, mi szükség rá, hiszen érkezési sorrendben történik a vizsgálat-, az időpontot adó ober stummer kommandante kerek perec közölte, hogy betöltött 38. héttől bezony ám, hogy kétnaponta kötelező a ctg. Kentem én a gyerekekre, meg a bejárhatatlanságra, meg a kezelőorvosom szokásaihoz (mely szerint, csak túlhordás után igényli a kétnapontát), de süket füleket és bunkó merev elutasítást kaptam. 

És most nonkonformista leszek. Akkor is hétfőn megyek el a következőre. 

S hogy valami cukkerről is: Hunor egyre inkább tologatja ki a délben értemenésének időpontját. Kezdte az ebéd előttel, majd folytatta ebéd utánnal, aztán jött az egy mese meghallgatása, majd az összes meséé és most ott tartunk, hogy jobb esetben fél 2-kor hazacipelhetem végre. Az ottalvásnak nem látom értelmét, hiszen már csak szökőévben alszik nap közben, általában, ha beteg, azt viszont simán el tudom képzelni stréber rókagyerekről, hogy kiudvarolja az ottmaradását, miközben az óvónénik között szöszmötöl. 

No, de nem is erről szerettem volna, hanem arról, hogy hosszú ideje nincs szó nálunk Szonjusról. Ha kérdezem, nem válaszol, így én is hanyagoltam a témát. Helyette egyre több fiúnév került képbe, akikkel játszik, akik a barátai. És ma, amikor érte mentem, ott találtam Huncost Szonja ágya előtt üldögélve, és az orrától kettő centire tologatva a mentőautóját, miközben beszélgettek. Aztán itthon, mintegy mellékesen elköpte, hogy ma ketten voltak naposak a Szonjával. Szonja hozta a vizet, Hunor pedig terítette az evőeszközöket. Tyű.

Dunai fürdős és barackos diznyóetetős

Amíg én megpróbáltam a lehetetlent és igyekeztem ura lenni a házban kialakult napi káoszon, a fiúk kihasználva az indián nyár nyújtotta örömöket, lelátogattak a Dunára-tanyára. Arról persze nem volt szó, hogy rögvest bele is vetődnek teljes meztelenségükben, mint ahogy arról sem, hogy rózsaszín hercegnőnk kézből fogja etetni azokat a vadorzó, szintén rózsaszín konnektororrúakat. (a dolog pikantériája, hogy miközben Kismici kedvenc elfoglaltságát gyakorolta, azaz állatokat etetett, a szomszédnéni megjegyezte, az ő lánya is ilyen fajta volt, nincsenek is meg az utolsó ujjpercei, mert lerágta egy kan...)

Ilyenkor sem bánom, hogy csak utólag és itthon rekonstruálódnak a történések. 

Éjjel meg két órán keresztül ötperceseztem, ami inkább csak mélységesen dühített, mert tudtam, hogy ebből sem lesz szülés, viszont arra pontosan elég volt, hogy képtelen legyek elaludni. Már éppen a hajnal kettes melegvízes fürdőzésen töprengtem, amikor a háztájiak intermezzója megzavarta gondolataimat: egy tiklány koncsertózott, én villanyt kapcsolva evitáztam a népemhez az erkélyről, majd mivel sem a kutyák, sem a kecskék, sem a ház ura nem vett komolyan, én is nyugovóra tértem az ekkor már muladozónak tűnő jóslóimmal. 

Azt hiszem, én a sokadik szülés után is a rutintalanok táborát erősítem. És már előre röhögök az október elejei szülésemen.