Zoknis

Ma reggelre megszületett Sárika egy kicsit butácska, egyszem és mindenkinél ezidáig a legnagyobb kicsi bakfia. A nevét Hunor a lábán található fehér színű foltokról adta, bár volt már egy ilyen nevünk, és csak remélni tudom, hogy most megszakad az átok.

Vagynak ám bajok a logisztikán kívül is, ugyanis akárcsak az emberlányoknál, a kecskelányoknál is gond van az első napokban a kereslet-kínálat beálltával és amíg ez nem teljesül, illik az anyai fölösleget lefejni. (és mivel nem titkolt szándékunk az idei sajtmennyiség fellendítése, az sem lenne baj, ha az a bizonyos kínálat egy pöppet magasabb lenne a keresletnél...). Így ma óta csatasorba kellett állítanom elfajzott testemet és újra fejőszékre vetemednem, napi kétszer kötelezően, mert Sárika lelkem tőgye így is határeset, hogy begyullad-e, és a többi lánynak is jót tesz a fölösleges nyomás megszüntetése. 

(az év végi keresőkifejezések az utóbbi posztjaim tükrében, khm, fölöttébb érdekesek lesznek...)

Beültettem kiskertemet a tavasszal...

Rózsa szegfű, liliom és rezedával helyett borsó, saláta, hagyma, petrezselyem, sárgarépa, cékla, retek satöbbivel. (a palántásak még csak ezután jönnek...)

S közben megtanultam, hogy a hantokat ágyásoknak, a köztük átfutó utakat barázdáknak illik szólítani. Estére pedig már a nevemmel sem voltam tisztában, zombi üzemmódban előbb csak hajlongtam, majd guggoltam, s végül térdeltem. (és a  hatékonyabb haladás érdekében olykor a vellanypásztor csipkedése gyorsított rajtam)

És köszönöm Néked, Ó, Nagy Világmindenség, hogy még tudtál új izomcsoportot is mutatni nekem, melynek létezéséről halványlila vezérfonalam sem volt. (ennek kapcsán a reggeli elemekkel való küzdéskor eszembe is jutott, hogy vajh rubintrékának is tudna meglepetéseket okozni egy laza egynapos ültetés?!)

És írásba adom: ha az idei tudományos ültetések után (még készül magaságyas veteményes is), idén nyáron is 3 kiló borsót fogok tudni lefagyasztani, sose többet nem csúszok-mászok hazaiért...

Távirati stílusban

Kecske szaporulat és Bigi fogzás* stagnál. A kazánunk (vivát sufnituning, és most nem magunkat éltetem) az évek óta húzódó, eredménytelen sztrájkok végkifejleteként egy őspukkanással megfűszerezve** életét adta az eszméért. Ez két napja történt. Azóta nem fürdünk*** és nem fűtünk****. Viszont együtt alszunk. Engem már diszkrét alomszag lengedez körül. A kölkök leszoktak a kulturált együttalvásról: rugdosnak. A férjem is. Engem fejbe. (aszongya, mit kerestem lábvégnél, mondom, csak ott volt hely. szerinte az fokozottan veszélyes terület. nem írom le, mit válaszoltam)

* helyette új játék van: hátról bármikor-bárhol hasra fordul, és rövid időn belül fuldokló sírás. Igen, éjjel, álmában is. Nemszerethason, na. 

** az esti káoszban ad hoc módon el kellett fogyasztanom a teraszon húzóra üvegből pálinkát, egy sopronit és egy vékonyított szál dohányipari terméket. Nagy volt az ijedtség, kérem.

*** este a ház ura, aki mégiscsak szolgáltatóipari egységben dolgozik, furcsa hangokat hallatva lezuhanyozott a 10 fokos vízben, én meg csak önmagamhoz méltón, cuki-módon elismerően biztatgattam, hogyaszongya, "te egy állat vagy!".

**** a 16 fok alá még többet ront a komfortérzetemen

a szülőszobából jelentem

Az a nemvárt fordulat van, hogy két palántázás/szoptatás-etetés/pelenkázás között aktív tanúi lehetünk kecskelányaink szülésének, újabb boldog első-gyerekes ikres anyukát köszönthetünk köreinkben, Poci személyében. Ismét lányok. (hogy lesz így ebből ősszel tradicionális kecskepörköltfőzés?!)

a csizmás kicsibézsbe beleszerelmesedtem :

A ma délelőtti-kora délutáni izgalmak sem maradhattak el, Francusek a legelőn háborítatlankodta világra gyermekét, bár most itt lóg a levegőbe egy gondolatnyi nehéz-ellés is, ugyanis továbbra sem hagyta abba a vajúdást, és a megvizsgálásában sem volt túl közreműködő:

Bendő koma igencsak szépen teljesített, és csöppet sem tétlenkedett azon a 150 nappal ezelőtti napon, főként, ha azt nézzük, hogy még van kettő bármelyik pillanatban szülhető leányunk... 

És őszintén fel sem voltunk készülve ekkora népszaporulatra, össz-vissz négy szülőszobánk-gyermekágyas elzárható vackunk van (ide értve a szénatárolót is), így az esti bezárások komoly rutint és logisztikát igényelnek, megspékelve Kettyós Bendő* vizslató szemei tüzével...

*Bendő koma olybá tűnik önként és dalolva áldozza életét utódaiért, ugyanis napok óta "kerülget", a legdurvább a két nappal ezelőtti eset volt, amikor hátulról úgy fenékbe taszajtott, hogy ha nem fog meg az ólajtó röpültem volna a kerten át, mint egy győzelmi lobogó, plusz kilók ide vagy oda. (micsoda férfi!) Egyes nézetek szerint óvja nőstényeit, mások nézetei szerint érzi rajtam a potenciális termékenységet. Háááát, lehet, hogy ő tud valamit, amit még én sem, de ha rövid úton nem fejezi be a sajátos udvarlási technikáját, még szeptember előtt fazékba/bográcsba kerül...

napicukiság

Végre-végre megszületett az idei első fecske egy nagyon várt ikerpár. Ügyesen kibikkelték a hidegebb időket és a mama rutinjának köszönhetően az éjszaka csöndjét kihasználva, mondhatni háborítatlanul érkeztek közénk.

A házunk valami vízvonalon, vagy tejvonalon feküdhet, a pöttömöknek igencsak rá kellett segíteni az első föcstej magukhoz-vételéhez, Váltó naccs'asszony leheletnyit túlteljesített és kb 4 kiskecskére valónyit termelt, földön húzva ezáltal duzzadt és megközelítetlen tőgyeit. Miután megszabadítottam a felesleges másfél liternyitől (!!!),  Napocska és Eső* már könnyedén csatlakozhattak élő tankerükre.  Tavaszi immunerősítő kúra van, még a  kutyák-tyúkok is föcstejjel csillapítanak ma szomjat! 

*nem tudom, mi ez az új hóbort Natúr Pistánknál, de az összes frissen született állatunkat valamilyen természet-közeli jelenségről nevezi el...

viszonyítás

Pár évvel ezelőtt vagdosva a centiket vártam volna, hogy végre kiszabaduljunk a panelrengetegből és megfuttassuk a gyerekeket egy-egy autentikus vásáron, idén napokkal előtte már lélekben készülnöm kellett a nagyvárosi tömegre és annak ellenére, hogy abszolút érdekelt a dolog, végül mégis győzött a kertészkedés, melyet egy tanyasi, bográcsban főtt vadpörkölt koronázott meg.

Hosszúhétvége, én így szeretlek!

Kicsihuszár

nagyhuszár:

 

Szerelem

Édes Mici -mondom, s magamhoz ölelem és csodálom okos kis szívarcocskája mimikáját.  Édes Anya -mondja, s huncut a szeme, miközben két kicsi kezével a nyakamat öleli és befúrja fejét a vállamba.

S aztán adtunk a kultúrának

Történt vala, hogy az Onleányok legutóbbi blogjátékán oly szerencsés voltam, hogy nyertem két jegyet az Operába, egészen pontosan egy vígoperára. A mindennapi őrületben, állítom, hogy apjukban csak az indulás pillanata környéki időkben tudatosult, hogy voltaképpen mire is bólintott rá hét közben.

Pár kötelező kérdéscsoport után (de mért méred ezt rám? és biztos, hogy nekem is kell oda mennem? és csak kornyikálni fognak benne? és hogy fogom én azt megérteni? mit vegyek fel?), végül megadta magát, és Biggernyúllal felszerelve* nekivágtunk az útnak. (azt csak zárójelben, hogy reggel még szent meggyőződésem volt, hogy a több éve az alsó szinten porosodó 7 centi sarkos bőrcsizmám másik felét csakis "azok az átkozott kutyák" rághatták szét, hogy tényleg nincs egy valamirevaló göncöm, amit felvehetnék, és szégyeneszemre végül tényleg abba a kordbársonyszoknyába kellett mennem, amit Hunorra várva vételeztem, Gólyahír márkanevű és sosem volt alkalmam még felvenni, mert roppant elegancsos külsejű.)

Mellbedobással beestünk az előadásra, mert hiába az optimálisan kiszámolt idő, a vidékiek rutintalansága már minket is megfertőzött: megfeledkeztünk a  fővárosiak kedvelt sportjáról: a parkolókeresős társasjátékról. Így még a magossarkakban való futást is gyakorolhattam, fej-fej mellett haladtam a lapos (és kényelmes!) férficipővel, ami szerintem nem kis eredmény, tekintve, hogy évek óta (kb 5) nem volt rajtam ekkora sarkú.

Az előadásról én csak pozitívumokat tudnék mesélni, a másikfelem pedig talán nem. Készült az operaház teraszán egy "feleségemmel az operában" tematikájú fotó, amin a "feleséget" egy jólismert gyógynövényes párlat és egy pohár annyi a világ amennyit beletöltesz (helyesbítenék: bármi áron tökéletes) habzó ital helyettesíti.

És bebizonyosodott, hogy valamelyik ősöm tényleg egy Holstein fríz lehetett, a 3 órás darab végére már a bugyimból is tej folyt, ez mondjuk nagyban csökkentette a komfort érzetemet. Szegény Bigi meg is lepődött, amikor szinte kitéptem a vigyázó kezekből, majd őrült hévvel csatlakoztattam magamra.

Egy biztos: a kecskéken is kipróbálom Mozartot. (lehet benne valami, elvégre Huncos is Mozartra nyugszik meg, alszik el, már hónapok óta)

* s hogy mért Bigivel? mert a még pulzáló láthatatlan köldökzsinórba nem férnek bele többórás és esetenként 50 kilométeres távolságok, így ő ötpercnyi messziségben vendégeskedett, ahol kényeztetésben sem volt hiány.

Szociális háló

Aszonták ma a kisboltban, hogy öröm rám nézni, mert mindig mosolygok és hogy milyen türelmes vagyok a gyerekeimhez, pedig biztosan nincs könnyű életem.

Aztán hazajöttem és a nemvárt bóktól megvidámodva oly mértékben empatikus lettem, hogy még a  kenyérsütőgépnek is segítettem dagasztani.