Szülinapi parti

Mert volt egyszer egy szülinapi buli is...

Kismici kettő

Sosem fogom elfelejteni azt az ultrahangot, amikor megtudtam, hogy lányunk lesz. Emlékszem a doktor szavaira is (nem lehet minden alkalommal fiút csinálni), és emlékszem a félelmeimre, a vívódásaimra, hogy egy fiú után ugyan mihez is fogok kezdeni én egy lánnyal?! És nem felejtem el azt az éjszakát sem, amikor hosszas vajúdás után végre megérkezett közénk. Varázslatos, feledhetetlen érzés volt. Egy csoda volt a születése, egy hétköznapi álom beteljesülése.

Nehezen csiszolódtunk össze. Féltem tőle. Féltem, hogy elrontom, hogy túl kemény leszek vele, vagy  éppen hogy túl elnézően kezelem majd. Anyám túl magasra tette a mércét, szorongtam attól, hogy még a közelében sem fogok tudni érni. Az első hónapok óvatos tapogatózással teltek. Az igazi áttörést a diagnosztizált ekcémája hozta. Ekkor mertem igazán, -teljes lelkemmel átadva magam neki-, szeretni őt. 

Kismici a kislábujjától a feje búbjáig ízig-vérig nő. Egy kemény, harcias amazon cicalánybőrben. Roppant simulékony, türelmes és hihetetlen logikával rendelkező, kicsi érzékeny gyémánt. Tizenkétésfél kiló tömény báj, dacos önfejűség, kőkemény akarat. Köbö 3 hónapja csont egyedül öltözködik, mindennemű segítség nélkül. (Igen, zoknit is, cipőt is, igen nadrágot és fölsőt is. Átlag napi háromszor. Nem, a pelenkáját még nem tudja egyedül felvenni. És itt a még-en van a hangsúly.). Mindenevő és mindenivó, előnyben részesítve a húskészítményeket, kicsit háttérbe szorítva a gyümölcsöket.
A természetes úton történő érkezésével egy ismeretlen oldalammal szembesített és vaskos mankóval támasztotta alá rég elveszettnek hitt önbizalmam. Szeret, bújik. Ölelem, csodálom. Az én szerelmetes kistündérem...

Kidőltek

A nagy volumenű ünnepségről talán majd este, lábjegyzetként inkább megemlíteném a csodásnak egyáltalán nem mondható éjszakánkat. Korán feküdtünk, korán elaludtunk, hogy aztán még éjfél előtt vigasztalhatatlan Hunor sírásra ébredjünk. (elsőszülöttünk sírás technikája számomra roppant félelmetes, mert kezdi azzal, hogy elfelejt levegőt venni, majd folytatja a süvöltést köhögésig-fuldoklásig, különös alkalmakkor rókáig kitartva a magas cét...) Szerencsére, már beszél, így megtudhattam, hogy a jobb füle (füle??! OMG) fáj. Fájdalomcsillapító szirup, fülcsepp, orrporszívózás, mert nem akarja fújni a büdöse arra hivatkozva, hogy nem tudja, és tényleg nincs produktum a nagy kapacitású porszívancs ellenére sem.

Bigulka Darth vadereset játszott, szörcsögött és fújtatott, majd diszkréten ugatott párat, aminek a vége szintén egy laza kisvukot eredményezett, közvetlenül a két mellem közé. 

Aztán még volt zokniba bújtatott sómelegítés a fájó fülre, ágymegemelés a fuldokló- és levegőt nemkapónak.

Mindeközben a vellanykapcsolgatásokkal és emelkedett hangorgánumú szócsatákkal bővelkedő performanszban Kismici az igazak (és a születésnaposok) álmát aludta.

Reggel doktorbácsis kezdés, mert az éjjeli ügyeleti telefonkor jól megijesztettek, hogy a nagyonkicsiknél (3 hó alatti babáknál) a hörgőgyulladás egyszercsak átcsaphat tüdőgyulladásba. Igen, a láztalanság és vidámoskodás mellett is. Biggernyúl tüdeje tiszta, hörgőgyuszkója van, marad a konzervatív terápia: orrszívás, Hustagil balzsammal kenegetés és kiegészítésként fodormentával párologtatunk. (garantált az átható fogpasztaszag az egész házban)

Hunor füle tiszta, mára szabadnapot kapott az oviból, de holnap, ha nem lázas és nem fájlalja akármi-bármijét mehet.

Ma délben nem kellett könyörögnöm azért, hogy aludjanak...

Advent harmadik vasárnapja

A pénteki ovis kézműves-foglalkozás hozadéka ez a Hunor saját kezűleg alkotta papírangyalka az adventi koszorú közepibe. És milyen találó. 

A harmadik vasárnap angyala 
Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése.

Pamparararamparam

Ígérem, egyszer utol is fogom érni a napjainkat, lesznek fotók, meg élménybeszámolók is a közös szülinapról, most kicsit ledöntött a lábunkról egy kis hörghurut meg egy kis fülgyuszkó, kinek mi jutott. Hangulatfokzóként egy fülbemászó napidal:

S hogy mi van?

A december nálunk ünnepségsorozatos, menthetetlenül. Eddig elég jól vesszük az akadályokat, Huncos ríl szülinapja, a Mikulás prodzsekt is sikeresen abszolválva. S hogy érdemes volt-e játszani? hátperszehogy igen. Az éjjeli kikommandózásos ruhaszárítón átbalanszírozás zizegős zacskókkal eredménye egy korareggel már édesdeden éneklő kisróka lett, aki saját költésű dalával adott hangot tetszésének. Szövegében már most felismerhetőek a naiv költészetre utaló vonulatok, hogyaszonygya Mikulás, Mikulás, a jógyerekek ajándékot kapnak tőled, lálálá, Mikulás, Mikulás, én is jógyerek vagyok, lálálá.

Szombatra várható a grand mal* családi-baráti vonalon. Tegnap elkészítettem a hidegtálakat, kisütöttem sokrendebeli torta-alapot, Hunor tűzoltóautót rendelt eperkrémmel, amin így áll a tűzoltó (és ennél a résznél feláll, jobb kezét az égnek emeli, bal lábát kicsit térdben behajlítja és vigyorog), Kismici meg macskásat. Az ő torta alapjai még képlékenyek, bár valószínűleg kakaós lesz, csokikrémmel és/vagy marad a kerek tortaforma fondant macskával a tetején, vagy kivágjuk megőrülöktőle-dealányszereti HK macskára az alapot. Idő függvénye. (bár annak tekintetében, hogy ma gyerek-felnőtt kézműves-foglalkozás lesz az oviban, a hitös meg pigkillerkedik, azt gondolom ismét az éjszaka leple alatt fogunk alkotni, ergo sok időnk nem lesz)

S ha mindez még kevésnek bizonyulna, találtam egy blogot, amin ottragadtam és egyetlen éjszaka alatt kivégeztem, bár egyszerre tömény és talán kicsit sok is, de képtelen voltam lejönni, mindig csak még egyet olvastam vissza. Csütörtök hajnal 3-ig. Persze, most már könnyű, Bigul négy egymást követő napja átalussza az éjszakát, ami a gyakorlatban nálunk azt jelenti, hogy éjjel 11-től hajnal 6-ig durmol, nekem viszont 3-4 magasságban ki kő mennem fejni, ha nem akarom eláztatni a nyoszolyónkat. Vagy bedurrantani a tejtárolómat.

* ha már nagyroham: kedden hosszú hónapok vonakodása után, elmerészkedtem egy szemorvoshoz, mert jó ideje érzem, hogy valami gond van. Az asztigmatizmusom magasan szárnyal, napközben többször is előfordul, hogy a viselt szemüveg ellenére, a bal szemem kikolbászol a helyéről. Igen, balra el. Rém idegesítő esztétikailag is, de az igazi baj azzal van, hogy ilyenkor pár pillanatra minden egy képlékeny masszává válik körülöttem a dolgok elveszítik valós helyüket, körvonalukat. Általában kisebb koccanásokkal meg szoktam úszni. Esetleg pár kékfolttal gazdagodom.
Az összes frusztrációmat apránként rázúdítottam a nőcire, aki annyira kedves volt. És megértő. És megnyugtató. Akár egy pszichológus. És mindent elhitt nekem. Megállapítást nyert, hogy picurkát változott a cilinder beállítás, de oly mértékben aprócska ez a változás, hogy ez nem okozhat(na) ekkora életminőségbeli romlást. További vizsgálatok után megtudtam azért is furcsa az én történetem, mert abban az esetben, amikor az egyik szem kimozdul a helyéből akkor az agy azon félteke elrendel egy kis szünetet és ilyenkor a másik oldal (jelen esetben a jobb szem) veszi át a bal feladatait. Ám az én esetemben a pár másodperces szünetekben teljes a kikapcsolás, egyik oldal sem dolgozik. (vajon mit nem akarok észrevenni, ami ennyire a szemem előtt van?!). S a legérdekesebb az egészben, hogy az ilyen jellegű problémák egy hosszabban tartó lázas állapottól is előjöhetnek (az ugye volt, éppen Bigulvárás idejében), gyakorlatilag bármitől, hiszen az agy történéseivel-csodáival kapcsolatban a jelen orvostudomány igencsak sötétben tapogatózik...

Keddre elkészül az új szemem, ha amellett is folyamatosak a kikapcsolások, tovább kell mennem egy szemész neurológushoz. 

Először nagyon megijedtem, aztán amint lassacskán tudatosult bennem, hogy egy hétig meg kell tudnom oldani kikapcsolások nélkül, azóta egy sem történt. Pedig éjszakáztam, számítógép előtt is ültem, olvastam is, gyerekeket cipeltem, idegeskedtem, jókat röhögtem. Pont úgy éltem, mint eddig. És mégsem jött. 

Ennek tükrében, valamint a minden mindennel összefügg világnézetem elve szerint, ismét magamban kellene keresnem a megoldókulcsot még mielőtt a doftorok rám nem sütnek valami gyógyíthatatlant.

Kismici mondja

Miközben pucoljuk a csizmáinkat kollektíve (Anyu, léci mosd meg az enyémet is, mert én nem érem el a csapot...) jönnek a jobbnál-jobb kérdések. Mikor jön a  Mikulás? amikor már alszunk mindannyian. De akkor én ma nem alszom el soha-soha! (megvan rá az esély, édesfiam, ovi után lehúztál itthon egy közel négy órás este nyolcig tartó alvást...) És hol jön be a Mikulás? a kéményen keresztül. És beesik a kandallóba? nem esik bele, lecsúszik. aham, és onnan hogy jön ki? a kandalló zárva van, betöri? de arra felébredünk. nem töri be, majd nyitva hagyjuk az ajtaját, jó? jó.

A(z anyja) ki(s)csibe meg csicsereg egész nap, és engem totálisan kenyérre ken azzal, ahogy svédkislány néven nevezi magát. (bár utánanéztem a "puppa" nem egyéb, mint kemencében sütött, sajtos, töltött burgonya, tehát hű önmagához és van köze az ételekhez)

A (korrigált) második

A második vasárnap angyala

A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra. 

 

Én a vízilovakkal vagyok

Egyetlen tulajdonsággal nem tudok mit kezdeni: mégpedig az emberi butasággal. S ha ez rosszindulattal és alkalomadtán irigységgel is párosul? sikoltva menekülnöm kell, mert hiába is sorakoztatom fel az ész érveimet, ha valaki szemellenzővel szocializálódott és ezen változtatni sem akar/tud, ott azon túl kell lépni, azt az ajtót be kell csukni.

Érvényes ez az univerzum történéseire is, de a saját közegünktől sem kell messzebbre menni. Amikor megérkezik a templomtérre a Mikulás és a könnyebb átugrani, mint megkerülni nagymami, gyöngéden betaszajtja onokáját és teszi mindezt úgy, akár egy jól irányzott tekegolyó: bábuk módjára röpülnek útjából a bőgő párévesek.  

Nem vagyok toleráns. Sosem voltam az. Igaz, türelmet tanítanak a kicsik  7/24-ben, de az más. Velük az vagyok. Egy bizonyos pontig. (pl Kismicivel egészen addig tudok az lenni, amíg éppen nem a magaspolcra feltett sminkcuccaimat kaparintja meg). Az 5 évvel ezelőtti énemhez képest pedig egy buddhista szerzetes lettem, bár tény, van még mit csiszolnom. Főleg a hangerőmön. S kicsit továbblépve, azon is érdemes lenne elgondolkodnom üres óráimban, hogy miért vonzom be az összes ikú betyárt és ha már bevonzottam, mért nem tudok jót röhögve odébb állni, mért rágódom a megoldókulcsukon álmatlanul forogva éjszakákon át?!

A hétvégén házi használatra kipróbáltunk egy új mézeskalács receptet, sosem fogom megérteni, hogy miért, amikor az évek óta bejáratottal sosem volt bajom. Ezzel annál inkább, baromi nehezen állt össze a tésztája, morzsálódott, és a kétszer két ügyeskezű segéd-törpnyúl sem biztosította a teljes gázzal való haladást. Persze menet közben az is kiderült, hogy tisztázatlan körülmények között eltűnt a formaszaggatós dobozom, így 90 százalékban nagy- és kismackók, 10 százalékban (olykor fejetlen) angyalkák születtek.

És igen. Elkészült a földesúr csűrkapuja is. Ezt is megéltük.

Negyedik

Napok óta hangolódom a mai napra, akárcsak évekkel ezelőtt. Lassan valóban elfogadom, hogy nálunk a nagy eseményekre való készülődésekre az elő-frusztráció mindig rányomja a bélyegét. Így az esti üvöltözős pelenkapacsi kiosztása után villanyoltással díjaztam abbéli igyekezetüket, hogy az őrületbe kergessenek egymás piszkálásával-cincálásával, majd az abból fakadó nyávogásukkal. (könyörgöm, árulja már el valaki, hogyan kell higgadtan kezelni azt a szituációt, amikor a képedbe röhög a majdnemnégyévesed, te pedig fölényedből fakadóan próbálsz büntetni... és hol van még a kamaszkor?!)

A helyzet végül odáig fajult, hogy üzentem a Jézuskának, aki ma reggelre eltüntette szőröstül-bőröstül az adventi naptáraikat. (így leírva szembesülök igazán a setét és bosszúálló oldalammal...)

Ma éjjel valószínűleg csillámporba forgatták őket az álommanók, a szárnyaik még nem nőttek ugyan ki, de két angyalka közreműködésével telik a mai napunk. (bocsánat három, de Bigulkáról még nem tudok rosszat, egyelőre ő a mi simulékony Harmadikunk)

Délben felköszöntöttük a Négyévesünket, volt torta meg a régóta kért tikárt  is megkapta. Sosem pörgetem végig a cselekedeteimet: azóta a kiskobzos mindent zenei kísérettel ad elő, így beszélgetünk, így kotlott a gondolkodó trónján is. (apropó trónus: ma először maga intézte a Kula bácsit búcsúztató papírmunkát is, és saját bevallása szerint mától ez így is lesz, kivételt képeznek ez alól a folyékony macicsapatos napok...)

S hogy milyen ő? átlagos testalkatú (1 méteres 15 és fél kilós) visszapofázó, határait naponta többször is tágítgató kiskamasz. Igazi elsőszülött, annak minden előnyös és hátrányos tulajdonságával együtt. Érzékeny lelkű, okos, barátságos, életvidám kisember. A legtökéletesebb tanítóm, csupa olyan tantárgyat okít, melyeknek hiányában ma kevesebb lennék. Empátiára, türelemre és lelki tisztaságra tanít. És a legfontosabb dolgot köszönhetjük neki, amiért örökké hálásak lehetünk: családdá alakított minket.

Boldog Szülinapot kicsi Rókabékám!